Címke: punci

Ajánló sexshop erotikus segédeszközökből

Nem csak szingli nők vagy facér férfiak nyúlnak különböző segédeszközökhöz, egyre több pár is így dobja fel a szexuális együttlétet. Vannak, akik előszeretettel használják elő- vagy utójátékhoz, de olyanok is akadnak, akik azt mondják, ahhoz, hogy izgalmas maradjon a nemi életük, nekik semmi szükségük sincs ezekre a játékszerekre. Ízlések és pofonok, ha azonban kipróbálnánk valami újat, ezek az eszközök nagy segítségünkre lehetnek.
Egy sexshop áru lehet színes, méretes, világító fütyülő, izgő-mozgó vagy vibráló, sőt, még ejakuláló is, a különböző szexuális segédeszközök piaca majdhogynem teljességgel feltérképezhetetlen, mégis egyre többen használják őket. Erotikus ajándékok, vagy önkielégítéshez szexuális segédeszközök ajánlója.
Nyugodtan fogjuk kézen a párunkat és vigyük el a legközelebbi szex shopba, vagy ültessük le a számítógép elé, és keressünk egy szimpatikus webáruházat ahol együtt kiválaszthatjuk, amire szükségünk van. Így azon kívül, hogy nagyon jól szórakozhatunk, tényleg átbeszélhetjük, hogy mit szeretnénk, vagy akár új ötleteket is gyűjthetünk. Bonyolultabb a helyzet, ha párunk ódzkodik a dologtól, mondván „őt” nem helyettesítheti egy tárgy, ilyenkor nyugodtan magyarázzuk el neki, hogy ez nem helyette, hanem mellette van, ami nemcsak nekünk, hanem mindkettőnknek örömet szerezhet. Termékbemutató az Intim Center szexshop üzlet vagy webáruház választékából.

Jester vibrátoros prosztatamasszírozóChiliRose szexi hálóingLulu 7 funkciós szilikon vibrátor, extra kényeztetésekhezChilirose vadító domina öltözékPárizsi szenvedély, gyöngyös maszturbátorFelcsatolható vibrátor szexuális kielégüléshezG-pontos luxus üveg dildóEro Long power marathon spray férfiaknak 50 mlErotikus és merész szexi miniruha a Chilirose kínálatábólLoveHoney Sqweel orális szex stimulátorLuxus üvegdildó női-és férfi G-pont izgatáshozFelcsatolható, latex, G-pont izgató vibrátorTávirányítós, zebra csíkos bugyi hüvelyi élvezetekhezChilirose pókhálós, extrém szexi bodyRocks-off prosztata masszírozóHússzínű felcsatolható műpénisz herékkelFleshlight Vibro, vibrátoros maszturbátor, superskin anyagRock Chick csikló- és G-pont izgatóHálós, átlátszó szexi mini-ruha a Chilirose-tólJenna Haze Fleshlight maszturbátor, egy igazi pornósztár után formázvaChilirose fekete, erotikus csipkés bodyVirtual Desire felcsatolható rezgő készlet kiegészítőkkelJátékos óvszerszett ajándékbaK-Y víz alapú síkosító gél, punci szárazság ellen, 82 gVadító fekete cicamaszkPamela, bögyös szexbabaVibe Therapy exkluzív kéjgolyó, Limited EditionPéniszes vízipisztolyCsillogó ezüst mellbimbóékszer, kék kövekkelChest Choker szexbaba hatalmas dudákkalJátékos óvszerszett ajándékbaPenthouse Collection lila mini csiklóizgatója, finom kényeztetésekhezBeyonce popsztár, 3 lyukú szerelembabaLivco Jade erotikus, egész alakos cicaruhaCicis számítógép egér laptophoz, asztali Pc-hez, USB-sVibe Therapy exkluzív kéjgolyó, Limited EditionPenis Marathon spray, nemi aktus meghosszabításáraLivco Valencia nyitott, kétrészes fehérnemű szettTulipán alakú csiklómasszírozóPenthouse Collection lila mini csiklóizgatója, finom kényeztetésekhezPotpourri Splendor luxus, uniszex vibrátorNeon P-Spot prosztataizgatóIcicles No.26 anális üveg tágítóCicis és kukis lufik fergeteges bulikraSzínes péniszgyűrűk és mandzsetták készletben, 6 dbOdeco dupla motoros luxus vibrátorPillangós, csiklóizgatós péniszgyűrű, kivehető tojásvibrátorralTenga Air Cushion Cup, légpárnás mechanizmusú férfi maszturbátor

Penis Marathon spray nagyon jó a nemi aktus meghosszabítására – Livco Valencia nyitott, kétrészes fehérnemű szett – Mayumi kedves, egzotikus ázsiai szerelembaba – Tulipán alakú csikló masszírozó – Penthouse Collection lila mini csiklóizgatója, finom kényeztetésekhez – Beyonce popsztár, 3 lyukú szerelembaba kiváló minőségű szexbaba – Livco Jade erotikus, egész alakos cicaruha – Cicis számítógép egér laptophoz, asztali Pc-hez USB-s – Vibe Therapy exkluzív kéjgolyó, Limited Edition – Péniszes vízipisztoly – Csillogó ezüst mellbimbóékszer kék kövekkel – Chest Choker szexbaba hatalmas dudákkal – Játékos óvszerszett akár ajándékba – K-Y víz alapú síkosító gél kirűnő termék punci szárazság ellen – Vadító fekete cicamaszk – Pamela, bögyös szexbaba – Hússzínű felcsatolható műpénisz herékkel – Fleshlight Vibro, vibrátoros maszturbátor, superskin anyag – Rock Chick csikló- és G-pont izgató – Hálós, átlátszó szexi mini-ruha a márkája Chilirose – Luxus üvegdildó női-és férfi G-pont izgatáshoz – Felcsatolható, latex, G-pont izgató vibrátor – Távirányítós, zebra csíkos bugyi hüvelyi élvezetekhez – Chilirose pókhálós, extrém szexi body – Rocks-off prosztata masszírozó – Jenna Haze Fleshlight maszturbátor, egy igazi pornósztár után formázva – Chilirose fekete, erotikus csipkés body – Virtual Desire felcsatolható rezgő készlet kiegészítőkkel – Jesse Jane Fleshlight maszturbátor, egy igazi pornósztár után formázva – Ero Long power marathon spray férfiaknak 50 ml-es kiszerelésben – Erotikus és merész szexi miniruha a Chilirose kínálatából – LoveHoney Sqweel orális szex stimulátor – Chilirose vadító domina kellékek és öltözék – Párizsi szenvedély, gyöngyös maszturbátor – Felcsatolható vibrátor szexuális kielégüléshez – Extra vagina izgató a G-pontos luxus üveg dildó – ChiliRose szexi hálóing – Jester vibrátoros prosztata masszírozó – Lulu 7 funkciós szilikon vibrátor, extra kényeztetésekhez – ToyJoy luxus üvegdildó – Színes péniszgyűrűk és mandzsetták készletben 6 db – Odeco dupla motoros luxus vibrátor – Pillangós, csiklóizgatós péniszgyűrű, kivehető tojásvibrátorral – Tenga Air Cushion Cup, légpárnás mechanizmusú férfi maszturbátor – Potpourri Splendor luxus, uniszex vibrátor – Neon P-Spot prosztataizgató – Icicles No 26 anális üveg tágító – Cicis és kukis lufik fergeteges bulikra.
Bármilyen segédeszközt is szeretnénk használni, ügyeljünk rá, hogy az megbízható, leellenőrizhető forrástól származzon, kizárólag bontatlan csomagolásban vásároljunk bármit is! A fertőzések megelőzése érdekében figyeljünk arra, hogy használat után mindig tisztítsuk meg az eszközöket, hiszen láthatatlan baktériumok telepedhetnek meg rajtuk, amiktől igen csúnya betegségeket lehet összeszedni. Ha ezeket az alapszabályokat betartjuk, garantáltan örömünket leljük majd bennük – na meg persze egymásban. A Károly krt 14. sz alatti budapesti szexuális segédeszközöket és pornófimeket, DVD-ket áruló üzlet.

Pornófilm forgatáson poénos beszólások

A pornó műfaja egy zárt világ, kívülállók sokan meglepődnének, ha belecsöppennének hirtelen. Kovács Kovi István már jó ideje a Twitteren is jelen van, ahol főképp vicces sztorikat oszt meg a felnőttfilmek készítésének kulisszái közül. A 120 karakteres szösszenetek egyrészt humorosak, másrészt ha egybefüggően tekintünk rájuk, akkor egy olyan látleletet kapunk, ami szemérmetlenül szórakoztatóan mutat be egy sokunk hétköznapjaitól teljesen eltérő világot és annak szereplőit. Vigyázat, sokakat sérthet a kendőzetlen fogalmazás!

porn-backstage

Válogatáson: Ugye, te szlovák vagy? – Igen. A barátom csak Szopovának becéz.
Válogatáson: A barátodat nem fogja zavarni, ha pornózni fogsz? – Nem hiszem. Ő csak arra kényes, hogy meg ne csaljam őt.
Bár pornózom, azért mindenkitől megkövetelem a tiszteletet. – Tisztelettel. Anált vállalsz? – Persze. – 3 fiúval? – Nem gond.
Válogatáson: A barátom eléggé prűd. Csak sötét szobában hajlandó mélytorkoztatni engem.
Válogatáson: Tele van tetoválva férfi nevekkel a tested. Miért? – Mert sok pasim volt. A mostani élvezi, hogy ráélvezhet a régi barátaimra.
Forgatáson: 2 év után ma derült ki a barátomról, hogy meleg. – Hogyan? – Rajtakaptam őt az ágyban azzal a sráccal, akivel 2 napja dolgoztam.
Forgatáson: Tegnap is a szemembe spricceltél, ma is. Nem lehetne, hogy végre beletalálj a számba? – A barátnőm is mindig ezt kéri tőlem.
Válogatáson 2.: Kizárt dolog, hogy vállaljak anált. – Pedig azért többet fizetünk. – Megcsinálom az anált.
Válogatáson: Sajnos nem vállalhatok anál szexet. – Miért? – Mert az orvosom eltiltott a fogamzásgátló tablettától. – Emiatt ne aggódj.
Forgatáson: A barátom hozott nekem virágot, és megkért, hogy szopjam le. Nem értettem a helyzetet, mert eddig is mindig leszoptam, ha kérte.
Forgatáson: Mondd, hogy nagyon meg akarsz baszni. – Nem akarlak, de ez a munkám. – Köszi! Rendes vagy.
Válogatáson: Hány pasit kell majd leszopnom? – Egyet. – Az jó. – Egy meg a puncidban lesz. – Az is jó. – Egy meg a fenekedben. – Szuper.
Válogatáson: teljesen le kell vetkőznöm? – Igen. – Előtte viszont megengeditek, hogy kihúzzam a gésa golyókat a fenekemből? – Megengedjük.
Válogatáson: Péter, mi a kedvenc szex pózod? – Amikor szopok. Térdelve. – Lányokkal is forgattál már? – Még nem. – Majd értesítünk.
Forgatáson: A barátom szerint nagyon jól szopok. Szerinte tanítanom kellene a Szopóipari Főiskolán. – Van olyan? – Nem tudom.
Telefon hívás: Szia! Kati vagyok. Ma péntek van? – Nem. Csütörtök. – Akkor holnap forgatunk? – Nem. Tegnap forgattunk.
Forgatáson: Nem baj, ha nem nyelem le? Eddig még soha senkiét sem nyeltem le. – Nem baj. – Ha akarod, akkor lenyelem. – Nyeld. – Jó.
Válogatáson: Ezt most fel is fogjátok venni? – Szerinted miért van itt ez a sok lámpa és a kamera? – Mert felveszitek. – Okos vagy!
Forgatáson: Az XF nézése közben megpróbáltam elénekelni egy dalt. Tán jobban szopok, mint énekelek, mert a pasim a szopást választotta.
Forgatáson: Ennyi idő után már megtanulhattál volna jól szopni. – Szerintem jól szopok. – Szerintem meg nem. – Pedig minden nap gyakorlom.
Forgatáson: Kocsival vagyok. Elvihetlek haza? – Nem, mert otthon van a barátom. Menjünk inkább hozzád.
Válogatáson hívnak: Judit vagyok. Kovi, azt mondtátok, hogy a Jókai utca 8-ba menjek, de itt a 7 után a 9 jön. – Gyere át a túloldalra.
Forgatáson: Szopás közben légy szíves ujjazd a fenekemet is. Akkor sokkal nagyobbat tudok élvezni. – Egy frászt! Elég nekem a sima adag is.
Forgatáson: Miért élvezel minden alkalommal a szemembe, amikor tudod, hogy utálom? – Mert a szádba nem engeded. – Legközelebb megbeszéljük.
Forgatáson: Neked mennyi az IQ-d? – 135/70. – Az nem a vérnyomásod? – De igen, csak átszámoltam IQ-ra. – Amúgy, csodásan szépek a melleid.
Forgatáson: Kovi, ébredtél te már úgy, hogy a szádban volt egy farok? – Még nem. – El sem tudod képzelni milyen érzés. – Ez a szerencsém.
Válogatáson: Mikor voltál utoljára nővel? – 8 éve. – Hogyhogy? – Akkor jöttem rá, hogy a fiúkat szeretem.
Válogatáson: Mit szeretsz a legjobban a szexben? – A készpénzt. – Értem. És otthon? – Simogatni a macskámat. – Majd hívunk.
Forgatáson: A fenébe. A spermádnak kelkáposzta íze volt. – Nem értem. Pedig két napja csak tököt eszem.
Válogatáson: Szeretsz szopni? – Nem. – Miért? – Mert utálom, hogy a végén mindig az arcomra élveznek. A számba jobban szeretném.
Forgatáson: Nagyon jó volt veled a szex. Szeretnék veled mélyebben megismerkedni. – Ennél mélyebben? Hiszen a gyomromig dugtad le a farkad.
Forgatáson: Nagyon jó volt veled a szex. Hatalmasat élveztem. – Én is, csak legközelebb kérlek, hogy többet dugd a puncimat, mint a számat.
Válogatáson: Mit szeretsz legjobban a szexben? – A szopást. – Akkor összerakunk egy lánnyal, aki jól szopik. – Tévedés. Én szeretek szopni.
Forgatáson: Ma reggel a barátom kolbásszal és majonézzel ébresztett. – Majonéz kolbászhoz? – Megszopatott, majd a számba élvezett. Tetszett.
Forgatáson: Miért nem vállalsz anált? – Mert nem szeretem. – Furcsa, 2 napja a mamád kifejezetten élvezte. – Nem tudtam, hogy ő is forgat.
Forgatáson: Szeretnél megtanulni jól szopni? – Igen. – Akkor beszélj a húgoddal. Tegnap vele forgattam.
Forgatáson: Megkérdeztem tegnap a barátomat, hogy jól tudok-e szopni? – Mit válaszolt? – Semmit. Tele élvezte a számat és az arcomat.
Forgatáson: Valami van a puncidban. – Igen. A farkad. – De feljebb is. – Az csak egy darab szivacs. – Akkor az dörzsöli ennyire a makkomat.
Forgatáson: Tegnap lebuktam a barátom előtt. Rájött, hogy pornózom. – Miből? – Mert jobban szopok, mint pár hónapja.
Válogatáson: Az ajkaim bedagadnak szex közben, a nyelvem játszik a makkoddal, a torkom befogadja a farkadat. – Fiú létedre jól szophatsz.
Forgatáson: Jöhet az élvezés. A hölgy arcára lenne jó. – Én inkább a szájába élveznék. – Jöhet a számba. Csak délután randizom a barátommal.
Forgatáson: Álljunk meg! Ez nem szopás, hanem kínzás. A hátsó fogad karistolja a farkamat. – Ki engedte, hogy dugd le a torkomig a farkadat?
Forgatáson: A barátom szakítani akar velem. – Miért? – Mert szerinte nem tudok szopni. – Nem akartam mondani, de tényleg nem tudsz.
Forgatáson: Tegnap a barátom 14 óra fagyoskodás után ért haza. – Mivel vártad őt? Forró teával? – Nem. Forró puncival.
Forgatáson: Tegnap korábban értem haza, és a pasim dugta a barátnőmet. – Ciki. – Közben pedig az én análos jelenetemet nézték. – Még cikibb.
Forgatáson: Túl nagy a farkad, nem análozok veled. – Akkor mi legyen? – Örömmel leszoplak. Azt mind a ketten élvezni fogjuk.
Forgatáson: Én a diszkóban simán leszopok bárkit, de most nagyon izgulok. Nem fog menni. – Akkor képzeld, hogy most is diszkóban vagy.
Forgatáson: ekkora farkú sráccal nem análozok. – A puncidat viszont nem szeretem, mert lötyögök benne.
Forgatáson: Az utolsó pózban majdnem elélveztem idő előtt. Olyan finoman szűk volt a puncid. – Talán, mert a fenekemet dugtad.
Forgatáson: Ha lehet, ma ne élvezzen senki a számba. – Miért? – Mert a barátom szeretne ma csókolózni velem.
Forgatáson: Ma reggel a barátnőm a szájával ébresztett. – Szopott? – Nem. Kiabált velem, hogy miért rúgtam be tegnap este.
Forgatáson: Kíváncsi vagy rá, milyen hangokat adok ki, amikor keményen megdug egy férfi? – Persze. – Akkor állítsd már végre fel a farkadat!
Forgatáson: 2 hétig torokgyulladásom volt, így nem tudtam mélytorkozni. – És? – Sajnos nem hívtak dolgozni, de a barátom is dühös volt rám.
Forgatáson: A barátnőm minden reggel leszop. – Az jó. – Csak így nem tudok a forgatásokon jól teljesíteni. – Akkor ne engedd. – De élvezem.
Forgatáson: Tegnap a barátom többször megpofozott. – Miért? – Mert nem akartam leszopni őt. – És utána? – Véresre harapdáltam a farkát.
Forgatáson: Ma reggel a barátom meg akart dugni. – És? – Nem engedtem, mert szakítani akarok vele. Inkább csak leszoptam őt.
Forgatáson: Szeretnéd, ha a jelenet végén a szádba élveznék? – Nem, de úgyis az lesz a vége.
Forgatáson: Pókerasztalon még sosem dugtam. – Akkor all in. – Az mit jelent? – Azt, hogy most mind a négyen betoljuk neked, amink van.
Forgatáson: Te nagyon rosszul szopsz. Ki tanított meg rá? – A barátnőd. Ő is pornózik. – Ezt nem is tudtam.
Forgatáson: A pasim kérte, hogy szex közben beszéljek hozzá, mert az izgatja. – És miket mondtál? – Semmit. Tele szájjal nem tudok beszélni.
Forgatáson: A múlt héten néztük a zenei tehetségkutatót. A pasim azt mondta, hogy nekem is jó torkom van, majd ledugta a torkomba a farkát.
Forgatáson: Már rojtos a fenekem annyit análozok. – Miért nem pihensz egy kicsit? – Kell a pénz. – Mire? – A barátom új autót akar venni.
Forgatáson: A szomszédom megnézte egy 2 éve készült filmemet. – És? – Lekurvázott. – És? – A barátom orrba vágta. – És?- Azóta előre köszön.
Forgatáson: Tegnap felpofozott a barátom, mert spermát talált a hajamban, így megtudta, hogy pornózom. – És? – Leszoptam őt. Pornós módon.
Válogatáson: Van kedvenc pózod? – Igen. Sok hapsi legyen bennem egyszerre. Legalább ketten a puncimban, és ketten a számban. – Kis mohó.
Forgatáson: Véresre karmoltad a hátam. Mit mondok a barátnőmnek? – Mondd, hogy belegabalyodtál egy drótkerítésbe. – Ez aztán hihető sztori.
Forgatáson: Kívánom a szád. Gyönyörű az arcod, a melled, a puncid. Azt sem tudom, hova élvezzek. – Hívd fel a barátnődet. Ő majd megmondja.
Forgatáson: A barátnőm duzzog, nem szexel velem. – Miért? – Mert miközben nyaltam a vízilabdát néztem. – És? – Megvertük az amerikaiakat.
Forgatáson: Hoztam neked különleges csokit. Tudom, hogy szereted. – Igen, szeretem, de akkor sem élvezhetsz a számba.
Válogatáson: A barátnőm szeretne pornózni. – Értem. És te? – Én nem. – Akkor miért nem a barátnőd jött el a válogatásra? – Mert szégyenlős.
Forgatáson: Mindig ilyen szép lányokkal dolgoznék, mint te. – Csináljuk fordítva, mint mások. Először megdugtál, most vigyél el vacsorázni.
Forgatáson: Nagyon élveztem, amikor a kőkemény farkad dugta a puncimat. – Éreztem, amikor elélveztél. – Én is. Telelőtted az arcomat.
Forgatáson: Nagyon szeretek nyalni. – Én meg szopni. – Akkor dugjunk egy nagyot.
Forgatáson: Ma reggel arra ébredtem, hogy élvezem az életet. – Miért? – Mert a barátnőm szájában volt a farkam.
Forgatáson: Muszáj volt kiszívnod a nyakamat? A barátnőm őrjöngeni fog. – Azért nem őrjöng, mert a farkadat kiszívtam? – Arról nem tud.
Forgatáson: Jó volt veled. Háromszor volt orgazmusom. – Miért nem néztél közben a szemembe? – Mert végig a barátomra gondoltam.
Forgatáson: Tegnap nem néztük a meccset, mégis 1-1 lett az eredmény. – Hogyhogy? – A barátnőm leszopott, én meg kinyaltam őt.
Forgatáson: Most aztán dugjál meg alaposan! – Szakítottál a barátoddal? – Nem, csak tegnap a farkával a számban a lengyeleknek drukkolt.
Forgatáson: Én szeretem a sperma ízét. A tied viszont nem ízlett. Keserű volt. – Lehet, hogy azért, mert tegnap besöröztem a meccs alatt.
Forgatáson: Jó csaj vagy, megkívántalak. – Én nem. Nekem ez meló. – Köszi. Most sokat segítettél.
Forgatáson: Csodálatosan szép, formás a feneked. Kár, hogy nem análozol. – Ne sajnáld. A szám is kívánatos, szopni is jól tudok.
Forgatáson: Előfordult már veled, hogy élvezted, mikor dugnak? – Előfordult már veled, hogy igazán meg tudsz dugni egy nőt?
Forgatáson: A barátom kérdezte, hogy kivel fogok ma dolgozni. – És? – Mondtam, veled. Meg is nyugodott. – Miért? – Mert rád nem féltékeny.
Forgatáson: Le akarlak szopni. – Én is, csak sosem érem el a számmal a farkamat.
Válogatáson: Szereted az orális szexet? – Lehet, de nem tudom, hogy mi az. – Például a szopás. – Igen. Azt nagyon szeretem.
Forgatáson: Tetszik, szép kék a szemed. – Akkor legközelebb ne élvezz bele.
Forgatáson: Szerettelek volna a jelenet végén mellbe dugni, de ahhoz kicsik a melleid. – Meg a farkad is.
Forgatáson: Ne haragudj, hogy beléd élveztem. – Semmi gond, jól esett. Kilenc hónap múlva hívlak.
Forgatáson: Alig vártam, hogy a szádba élvezhessek. – Én nem.
Forgatáson: Kedvenc pózom a 69, amikor te vagy alul, és így elégítjük ki egymást. – Én utálom, mert állandóan lecsúszik a sperma a torkomon.
Forgatáson: Nehéz volt ez a jelenet. Csúszott a bőröd. – Igen. Az olaj nem könnyítette meg a dolgunkat. – Meg az sem, hogy tök béna voltál.
Forgatáson: Miért turkálsz a seggemben és böködöd a műkörmöddel a prosztatámat? – Azt hittem élvezed. – Azért grimaszolok folyamatosan.
Forgatáson: Jó szakember volt a plasztikai sebészed. Egyetlen heg sincs a ciciden. – Talán, mert nincs megoperálva.
Forgatáson: Szerettem veled dolgozni. A makkod pontosan akkora, mint a pasimé. – Tehát az övét sem tudod normálisan szopni?
Válogatáson: Mindig ilyen morcos vagy? – Néha. – Szereted a szexet? – Nem. – Tudod mi az a Tesco? – Igen. – Oda is keresnek fiatal lányokat.
Forgatáson: Ugye, nem ettél mostanában húst? – Vegetáriánus vagyok. – Éreztem a spermád ízén.
Válogatáson: Nyolc fiúval leszel a jelenetben. – Csak? – Csak? Csak.
Forgatáson: A barátom kiakadt azon, hogy csak gumival szeretkezhet velem. – Itt sem használunk gumit. – Jó, de ez munka.
Forgatáson: Kovi, te nem lehetsz influenzás. Akkor nincs forgatás, mi pedig nem keresünk pénzt. – Köszönöm, hogy aggódsz értem.
Válogatáson: Miért szeretnél pornózni? – Mert imádom magamban érezni a lüktető farkakat. – Miért nincs pasid? – Nekem senki ne udvaroljon.
Válogatáson: Beleszerettem egy kamionos srácba. Csak akkor hívj forgatni, ha éppen külföldön van. – Nagyon szeretheted őt.
Forgatáson: 3 éve pornózom, de ekkorát még nem dugtam soha, mint ebben a jelenetben. – És otthon? – Otthon leszbi vagyok.
Forgatáson: Ma már nem lesz áram. Az utcán leszakadt a vezeték. Holnap folytatjuk. – Fasza. Holnap megint dugathatom seggbe magamat.
Válogatáson: Miért operáltattad meg a melledet? – Mert a barátom fizette. – És miért sikerült ilyen rosszul? – Mert nem volt elég pénze.
Forgatáson: Mit szeretnél? Hová élvezzek? – A barátnődre.
Forgatáson: Ez volt ma a második jeleneted, mégis rengeteg anyagod jött. Hogy csinálod? – Tán azért, mert ma reggel csak kétszer vertem ki.
Válogatáson: Mindenkit leszopok. – De ez egy válogatás. – Akkor is.
Forgatáson: Te hiszel a csodákban? – Nem igazán. Miért? – Mert 30 perce szopom a farkadat. Már kész csoda lenne, ha felállna.
Válogatáson: Ez itt a Való Világ válogatása? – Nem. – Akkor mit keresek én itt? – Nem tudjuk. – Basszátok meg. – Rendben. Fel is vesszük.
Forgatáson: Az előbb majdnem leharaptad a farkamat. – Igen, mert akkor dugta be a másik srác a hatalmas farkát a fenekembe.
Forgatáson: Bűzlik a leheleted az alkoholtól. Ittál? – Reggelig mulattunk a haverjaimmal. – Van kedvenc taxis céged? – Igen. – Hívhatod.
Válogatáson: Miért ilyen ápolatlan a kezed, a körmöd? – Egész nap kapáltam. – És a hajad? – Egész nap kapáltam. Nem volt időm megmosni.
Forgatáson: Akarsz velem randizni? – Látszik, hogy kezdő vagy. Azért, mert megdugtál, még nem lettem a nőd.
Forgatáson: 6 jó csaj van a filmben, de örülök, hogy veled dolgozom, mert te vagy a legszebb. – Már van barátom. Ne udvarolj, csak dugj meg!
Forgatáson: Mikor ettél utoljára fokhagymát? – Minden nap eszem, de most 2 napja nem ettem. – Pedig még a farkadnak is olyan íze volt.
Forgatáson: Engem kiábrándítanak a szőrös lábú nők. – Engem pedig a fonnyadt farkú pasik.
Forgatáson: Végre egy jelenet, aminek a végén nem a számba, vagy az arcomra élveztek a fiúk. Gratulálok Kovi! Fejlődsz.
Válogatáson: A srácok a számba, a torkomba élvezhetnek. Szétkenhetik az anyagot az arcomon. De a fenekemet nem adom. Az a barátomé.
Válogatáson: Melyik a kedvenc pózod? – Mindegyik, de azt szeretem legjobban, ha legalább öt pasival vagyok együtt. – Megoldjuk.
Válogatáson: Én nem szeretek dugni, ám imádok szopni. A barátom panaszkodik is, hogy ritkán dughat meg. Viszont jól leszopom őt mindig.
Forgatáson: Azért szeretek veled forgatni, mert, ha előveszed a farkadat, elfog a röhögőgörcs. – Én ugyanígy vagyok vele, ha levetkőzöl.
Forgatáson: Nagyon utáltam a pörkölt ízű spermádat. – Gondolod, hogy majd miattad vegetáriánus leszek?
Forgatáson: Muszáj állandóan köpködnöd a puncimat? Undorodom tőle. – Igen, mert tök száraz vagy. – Nyalj ki rendesen, és fel fogok izgulni.
Forgatáson: Összekarmoltad a hátamat. Mit mondok a barátnőmnek? – A múltkor én is lebuktam, mert kiszívtad a nyakamat. Most oldd meg te is!
Forgatáson: Lebuktam. A bátyám megtudta, hogy pornózom. – Nagy balhé volt? – A csodát. Ő is akar jönni filmezni.
Forgatáson: Én szeretem a szexet, bírom a pasikat. De miért kapok állandóan 4 pasi partnert? – Mert szereted a szexet, és bírod a pasikat.
Forgatáson: Kértem, hogy ne élvezz a számba, mert öklendezni fogok. – De nem öklendeztél. – Meg akartam menteni a felvételt. – Rendes vagy.
Forgatáson: Azt kérdezte tőlem a barátom, hogy miért szeretek pornózni? Azt feleltem neki, hogy a forgatásokon legalább jól megdugnak.
Forgatáson: Az elmúlt évek forgatásai során annyi spermát kaptam, hogyha összegyűjtöttem volna, most nyithatnék egy komplett spermabankot.
Válogatáson: 2 hét múlva leszek 18 éves. Forgathatok azért? – Igen. 2 hét múlva.
Forgatáson: Mit reggeliztél ma? – Rántottát, gazdagon. – Fasza. Most nyelhetem a szalonna ízű spermádat.
Forgatáson: Ne szopj erősen, miután elélveztem, mert akkor nagyon érzékeny a makkom. – Próbálom betartani, de a spermától mindig felizgulok.
Forgatáson: Szeretem a szexet, de ez a 2 nap forgatás kemény volt. Pár napig nem akarok férfit látni az ágyamban. Tán a barátom kinyalhat.
Forgatáson: Orgazmusom volt, amikor nyaltak, amikor szoptam, amikor dugtak. Orgazmusom van most is, amikor számolom a gázsimat.
Forgatáson: Egy hete nem forgattam. Ki vagyok éhezve! – És a barátod? – Összevesztem vele. Állandóan félredugott.
Válogatáson: Én csak szopást vállalok. Nem engedem megdugni magam. Szeretem, ezért nem csalom meg a barátomat.
Forgatáson: Remekül dolgoztál, elégedett vagyok veled. Nagy jövőd lesz a szakmában. – Nem akarom. Csak a barátomat akartam megcsalni.
Forgatáson: A puncid gyönyörű volt, az illata, mint egy virágé, az íze, mint a mézé. – Költői vagy, ehhez képest úgy megdugtál, mint egy vadkan.
Forgatáson: Melyik a kedvenc pózod? – Mindegyiket szeretem. – Jó, akkor dugjatok kutyapózban. – Azt pont nem szeretem.
Forgatáson: Ritka az a srác, aki a számba élvez, és utána csókolózik velem. – Miért? A sperma a saját anyagom. Kellene undorodnom tőle?
Forgatáson: Ellopták a táskámat, a kedvenc vibrátorommal együtt. – Minek neked vibrátor? 3 fiúval leszel együtt. – Megnyugtat, ha velem van.
Forgatáson: Könnyebben el tudok élvezni, ha szopás közben a körmeiddel izgatod a golyóimat. – A fenekedet ne nyaljam ki közben? – Jó lenne.
Forgatáson: 20 évesen honnan tanultál meg ilyen tökéletesen szopni? – 16 évesen vesztette el a szám a szüzességét. Azóta naponta gyakorlom.
Forgatáson: Szinte minden nap telefröcskölitek az arcomat. Ilyenkor elgondolkozom, miért is pornózom én? Aztán rájövök: mert élvezem.
Forgatáson: Kértem, hogy a számba élvezz, mégis telefröcskölted a hajamat. Kinn vár a pasim, moshatok hajat. – Igaz, fogat mosni gyorsabb.
Válogatáson: Én csak gumival vállalom a szexet. – De én láttam egy filmet, ahol kiiszod a gumiból a spermát. – Az nem gond. Azt vállalom.
Forgatáson: Utálom, ha idegenek belém élveznek. – Én nem vagyok idegen számodra. Legalább 2 órája duglak. – Utálom ezeket a kezdő hülyéket.
Forgatáson: Holnap megint análozni fogok. Ti rendezők nem tudtok újat kitalálni? Például a fülbedugást?
Válogatáson: A havim megvan. A fenekemet tegnap szétdugták, így nem análozhatok. Maradt még egy nyílásom: szopni fogok. Igaz? – Igaz.
Forgatáson: A barátom kitalálta, hogy a puncimból rúgna be. Feltolt egy üveg pezsgőt, én spricceltem a szájába. Hamarabb berúgtam, mint ő.
Forgatáson: Tegnap vettem egy kiló banánt. Teljesen éretlen, ízetlen volt. Nem ettem meg, jól megdugtam magam vele. Van még 4 darab belőle.
Forgatáson: Fogadok, hogy Péter tele fogja élvezni a szemüvegemet, nekem pedig le kell nyalnom róla a spermát. – Honnan tudtad? – Szerinted?
Forgatáson: Holnap végre leszbi jelenetben leszek. Unom már ezt a sok lüktető farkat magamban.
Forgatáson: Tegnap három srác hatalmas farka volt a számban. Sajnos nem egyszerre, mert nem fértek bele együtt a számba.
Forgatáson: Köpködj, pofozz miközben szoplak. – De én nem az a típus vagyok. Akkor nem fog állni a farkam. – Azt majd bízd rám.
Forgatáson: Kedvelem, ha a hasamra, vagy a mellemre élveztek. Mindig bemasszírozom a bőrömbe. Az arcom is emiatt ilyen sima.
Forgatáson: Imádom a sperma ízét. Ha egy nap nem kapom meg az adagomat, hisztis leszek. Persze, a barátom nagyon örül ennek.
Forgatáson: Köszönöm, hogy így éjszakára a szemembe élveztél. – Bocs, de te meg a múltkor szétfogaztad a farkamat. 3 napig nem tudtam dugni.
Forgatáson: A szülinapomra a barátnőm meglepett egy guminővel. Ki is próbáltam, majd rájöttem, hogy jobb vele a szex, mint a barátnőmmel.
Forgatáson: 2 napja volt az esküvőm. Azóta te vagy az első, aki megdughat. – És a férjed? – Csak szopatni szeret.
Forgatáson: Imádom, amikor két farok mozog egyszerre a puncimban. – Én nem annyira csípem, amikor egy másik srác farka dörzsöli az enyémet.
Válogatáson: Én leszopok mindenkit, de Zsolttal nem akarok együtt dolgozni. – Miért? – Ő volt a barátom 3 hónapig. Kurvának nézett. Utálom.
Válogatáson: Zsuzsa! Több fiúval voltál már együtt? – Igen, egy buliban. – Nagy buli volt? – Hááát… Én voltam és hat srác.
Forgatáson: Ma is nagyon jó volt veled a szex. Nem viszel el vacsorázni? – Nem lehet. Nem akarom megcsalni a barátnőmet.
Forgatáson: 2 perc alatt harmadszor haraptad meg a makkomat. – Mindenkit így szopok. – A barátod mit szól hozzá? – Ő nem szereti, ha szopom.
Válogatáson: Tegnap is voltam egy kibaszott válogatáson, a köcsög producer akkor sem válogatott be. Mi a fasz lehet az oka? – Szerinted?
Forgatáson: Kati! Van barátod? – Van. Neked Péter? – Nekem is. – De, te fiú vagy. – És?
Forgatáson: Véresre karmoltad a hátamat. Lehetek büszke? Ennyire élvezted a szexet velem? – Nem, csak Kovi így kérte.
Forgatáson: 3 napja veled dolgozom. Kicsit uncsi már. – Nekem is. Ez már olyan, mintha a barátnőmet dugnám.
Forgatáson: Csoky! Mikor tudsz élvezni? – Mikor szeretnéd? – Kb. 1 perc múlva. – Meglesz főnök.
Forgatáson: Ugye, nem dugtál tegnap óta? – Nem. Csak reggel kivertem a farkam. – Bravó. Dugtál is az öltözőben? – Nem, csak szopattam.
Állatkertben: Kisfiam, engedd oda Kovi bácsit is a ketrechez. – Te ismered őt? – A munkásságát igen. Ha nagy leszel, te is megismered majd.
Forgatáson: Jól megdugtál. Háromszor élveztem el. – Jó neked. Én csak egyszer tudok egy jelenetben.
Forgatáson: Kivel leszek ma Kovi? – Még nem tudom, Frank nem jött el, a telefonja ki van kapcsolva. – Megint szophatok ismeretlen faszt.
Forgatáson: Kovi, sok felajánlkozó lányt utasítasz vissza? – Mindenkit. – Engem nem tudsz. – Miért? – Mert én nem fogok felajánlkozni neked.
Forgatáson: Úgy tudom, kedves, hogy holnap lesz az esküvőd. – Igen. – Akkor tőlem már megkaptad a nászajándékodat az arcodra.
Forgatáson: Tamás, ma eléggé indiszponált voltál. – Tegnap ellopták a kocsimat. Megint dughatok meg pár száz lányt, hogy vehessek egy újat.
Forgatáson: Andi, mire van ekkora arcod? – Mert gyönyörű szép a puncim, és jól is tudom használni, ráadásul szopni is tudok. – Ez igaz.
Forgatáson: Kívánsz? – Nem. – Én téged nagyon. – Akkor egy-egy. – Cinikus vagy, miért jöttél el forgatni? – Kovi hívott. Pénzért.
Forgatáson meséli a leányzó: Az egyik pasim vett nekem egy szép fekete zongorát és egy BMW-t. Sajnos nem tudok zongorázni, és jogsim sincs.

Maszturbátort kerestem, japán mű vaginát

Igen jól halljátok! Olyan japán segédeszközt kerestem, mely vagy pornószínésznőtől vagy japán anime filmekből ismert. Meg is találtam számításom az Intim Center szexüzletében. Az egyik kedvenc szereplőm szájformájú maszturbátorán kívül több más típusú kelléket is vettem.

anime_masturbator_intimcenter

Mint többeknek, nekem is a japán filmek, szereplők az egyik kedvenceim. Van bennük valami különlegesség, nem is tudom hogyan mondjam… Valami olyan finomkodás a velük forgatott, vagy éppen megrajzolt szexjelenetekben, melynek során a félénk, visszahúzódó csajból erőteljes élvezés, szexi pózok különböző felállása látszik. E mellett több jelenetben a leszbikus szex, és a kínzás is megjelenik. (Talán azt tudnám mondani, hogy kicsit nyitottabbak a szex téma iránt a vagány japán nők és férfiak?)
Bár sok ellentmondó véleményt fejtettek ki az anime rajongásom ellen, én mégis maradtam a rabja ezen filmek különleges kidolgozásának, az adott műfajnak. Ugyanis az anime egy külön műfaj. Sokan Magyarországon tévesen azt hiszik róla, hogy a gyerek rajzolt filmek egy formája, de ebben nagyon tévednek. Ugyanis a legtöbb filmje elsősorban felnőtteknek szól.
Igaz van olyan ami kimondottan gyerekeknek készült, de sok alfaja csakis a 18 éven felettieknek! A kitalált történetben gyakran vannak horrorisztikus, erotikus, szexi jelenetek, soft pornó és hard erotika részek, külön szexfilmek. Te a rajongója vagy? Visszavezetve a fonalat a mondandómra: Kerestem egy olyan helyet, ahol találok szexi japán kelléket, a kitalált fantáziám megéléséhez. Nagyon örültem annak, hogy az Intim Centerben ezúttal már nem csak szexfilm formában, de maszturbátor formájában is megtalálhatóak kedvenceim. A belvárosi sexshopban egy-egy sztár szereplőről mintázott művaginát és orális maszturbátort is találtam. Amikor kb. 1 hete láttam, hogy már anime-X maszturbátorok is kaphatók, egyből rohantam megnézni őket. A kedvenc szereplőmet kerestem: például szeretem Misaki karakterét. Ő szerintem egy olyan hősnő, aki a hétköznapi élet mellett, szexi titkokat rejt. Teste nagyon kirívó, arca gyönyörű, szája erotikus. Az ő mintájára készített orális kielégítőt, szopószájat egyből meg is találtam a kirakatban. Persze a piros rajzolt doboza egyből oda vonzotta szemem, és a termék az online webshopban is kint van.
Az eladók aranyosak voltak, megmutatták. Kibontották a dobozából és biztonsági átlátszó fólia csomagjában kezembe adták. A kéjes szájon első tapintásra maga a finom puhaság, a kényeztetés, a lassú érintés tetszett meg. Sőt, annyira volt puha és összenyomható anyagú, hogy egy-két percre el is gondolkodtam, milyen érzéki érzés lehet csak úgy felpróbálni a nagy “kolbászomra”.
Beleborzongtam a gondolatba, és el is döntöttem: Misakiból biztosan viszek egyet. Az ő szájformája nekem a mennyországot mutatja meg. Megnéztem egy másik Anime-X sorozat dobozt, a Ninime-t. A dobozból kivéve a művagina ismét egy vizuális képpel boldogított, egy igazán kellemes és mindent elsöprő szexi fantáziát találtam ki vele. Ahogy belegondoltam, hogy a művaginába engedem a farkam egészét, egyből a melegség is elfogott, akinek tetszik a futár is kiviszi. De nem úgy.
Előre élveztem a pillanatot, amit a Ninime megvételét követő estén valóságban is megéltem. Ugyanis mindekettő szexkellék anime-x újdonságot megvásároltam. Nektek is ezt javaslom! És aki a valós japán pornószínésznőket szereti jobban, annak sem kell elkeserednie, ugyanis a belvárosi szexshopban szintén találtam Kabuki Nights mű puncikat.

vibracios_vagina_loveclone_elethu_anyaggal_kabuki_nights

Sikosító használata mint minden szex eszközhöz, ehhez is ajánlott. További ajánlott cikkek a témában: Japán szexbabák, Japán szexititkok, termékek.

Szexshop Budapest – Webáruház és üzlet

Nem kell zavarban lenni, ha szexshop üzletben járunk. Rendben, nem egyszerű a sok szexkütyü között nézelődni, vagy kérdéseket feltenni az eladónak, de ma már a szex nyíltan az életünk természetes része, és egyre többen beszélnek is róla. Vásárolnak, művelik szexuális kultúrájukat.

szexshop_uzlet

Önnek rendben van a szexuális élete? Ez a kérdés gyakran felvetődik. Viszont van egy tippünk: ha rendben van, fontos, hogy szebbé, izgalmasabbá változtassuk azt, ha pedig nincs, akkor tegyünk ellene. Ebben segít az Intim Center sexshop üzlete és online szexshop webáruháza, ahol minden, ami szem-szájnak ingere, megtalálható.
Az üzletében élőben is megtekinthetjük, megfoghatjuk a különféle terméket, felpróbálhatjuk a szexi rihákat. Mindemellett pedig a férfi vagy női eladók is készséggel állnak rendelkezésünkre.

szexshopban_szex_eszkozt_probal_a_vavo

A szexshopot csak 18 éven felüliek látogathatják. A mai fiatal generáció felkészültebb a szexboltokban kapható termékekre, számukra nyitottabb a világ. Ők az a korosztály, akik mindenfajta gátlás nélkül ellátogatnak a szexuális termékekkel foglalkozó üzletekbe. Ezzel szemben van az érettebb korosztály, akinek már az nagy csoda volt tizenévesen, ha egy szexújság vagy egy szexnaptár került a kezébe. Pedig milyen jó dolog lenne, ha több évi év házasság után is meg tudnánk lepni kedvesünket, és ezzel érdekesebbé tehetnénk, új színt vihetnénk az intim együttlétekbe!

szexshopban_nem _kell megijedni

Termékajánló a szexuális segédeszközök közül: Szexbaba, Sasha Grey életnagyságú meztelen – Vagina maszturbátor, japán lány puncija lemásolva, rezgő loveclone Kabuki Nights Big Squeeze vibrátoros műpunci – Félkarikás bőr csuklóbilincs, fekete, 1 db – Bőr nyakörv, széles kivitel fekete színben – Bőr nyakörv, keskeny kivitelben és rózsaszín színben – Műpunci kézi maszturbátor, The Muff Dual Densa Tek típus – Bőrből készült kendősapka – Párnázott bőr szemmaszk, fekete színű – Bőr bokabilincs, karabineres, fekete 1 db – G-pontos vibrátor klitoirszkarral, Good Vibes G-vibe termék – Karabineres bőr bokabilincs, rózsaszín, 1 db-os kiszerelésben – Bőr póráz, fekete színben S/M szexhez – Vibrátor Purrfect Silicone luxus minőség – G-pont izgatós vibrátor, Purrfect Silicone márka – Szilikon vibrátor, Purrfect Silicone, klasszikus, 15 cm hosszú – Vibrátor, multi sebességes Purrfect Silicone típusú – Modern vibrátor, nagy teljesítménnyel, Rolla G-spot masszírozásra is – Anál tágító, Jolie Pleasures Large biztonságos análdugó – Élethű anyagú vibrátor, hajlítható, levehető tapadókoronggal kapható – Vibrátoros masszírozó, speciális és tölthető Magic Massager – Shunga, G-pont izgató krém – Nagy teljesítményű elegáns vibrátor, Ovo F6 márka – Feromonos szexuális csalogató gél, extra strong 30 ml – Kicsi G-pont vibrátor, fantasztikus Vibe Therapy – Maszturbátor, dobozolt Loveclone vulkán műpunci – Luxe Maxima óvszer különlegesen kialakított izgatókkal – Luxus, kétrétegű szürke szemmaszk.

Modern vibrátor, nagy teljesítménnyel, Rolla G-spotSzilikon vibrátor, Purrfect Silicone, klasszikus, 15 cmMűpunci kézi maszturbátor, The Muff Dual Densa TekFélkarikás bőr csuklóbilincs, fekete, 1 dbSzexbaba, Sasha Grey életnagyságú meztelenVagina maszturbátor, rezgő loveclone Kabuki Nights Big SqueezeBőr kendősapkaG-pontos vibrátor klitoirszkarral, Good Vibes G-vibeBőr nyakörv, széles feketeBőr nyakörv, keskeny rózsaszínPárnázott bőr szemmaszk, feketeVibrátor Purrfect SiliconeBőr póráz, feketeBőr bokabilincs, karabineres, fekete, 1 dbG-pont izgatós vibrátor, Purrfect SiliconeKarabineres bőr bokabilincs, rózsaszín, 1 dbAnál tágító, Jolie Pleasures LargeVibrátor, multi sebességes Purrfect SiliconeÉlethű anyagú vibrátor, hajlítható, levehető tapadókoronggalVibrátoros masszírozó, speciális és tölthető Magic MassagerLuxus, kétrétegű szürke szemmaszkLuxe Maxima óvszer különlegesen kialakított izgatókkal, 1 dbMaszturbátor, dobozolt Loveclone vulkán műpunciShunga, G-pont izgató krémNagy teljesítményű elegáns vibrátor, Ovo F6Feromonos szexuális csalogató gél, extra strong, 30 mlKicsi G-pont vibrátor, fantasztikus Vibe Therapy

További ajánlók itt: További sexshop termékajánlókat itt nézhetsz: Ajándékozás férfiaknak, nőknek és pároknak a szexshop Budapest üzlet és webáruház választékából – Szexshop Budapest, Astoria üzleti termékajánló itt – Szexshop Budapest szexi ruhák és szex kellékek – Budapest szexshop Intim Center, a Károly krt. 14. sz. alatt található – Mit vegyek a szexshopban magamnak vagy ajándékba – Szexshop Astoria, Budapest Károly krt. 14. sz. címen található – Erotikus segédeszköz ajánló szexshop Budapest Astoria32 – Sex Toys Budapest városban30 – Sex shop ajánló28 – Budapest Sex Shop szaküzlet és webáruház26 A szexshop vásárlás életünk mindennapi megszokott része lett24 – Sex shop Budapest üzletben kapható termékek ajánlója – Szexshop Budapest segédeszköz és szexi ruha ajánló – Sex shop Budapest Intim Center üzlet és webshop20 – Budapesti Intim Center szexshop szexkellék ajánló ésvásárlási tippek18 – Ajánló szexshop szexuális segédeszközökből itt16 – Budapest szexshop áru ajánlat14 – Ajánló sex shop erotikus segédeszközökből vásárlásra12 – Szexshop, szexuális segédeszközök bemutatója és vásárlási ajánlatok – Budapest sex shop termék ajánló – Intim Center szex shop áru ajánlatok – Szexshop Budapest szexuális segédeszköz ajánló vásárlóknak – Sex shop szexuális segédeszközök ajánlója – Intim center üzlet – Szexshop Budapest üzletben áruk bemutatója – Szexuális segédeszköz ajánló Intim Center szexshop Budapest – Szexuális termékek ajánlója – Intim Center reklám – Sex shop Budapest termékekből ajánló – Szexshop Budapest Intim Center Astoria termékajánló bejegyzés – Intim Center szexshop termékeiből kínáló – Szexshop Budapest webáruház és üzlet erotikus áruk itt.

Hányféle orgazmus van a nőknél?

Hányféle orgazmus van a nőknél? Freud annak idején kétféle orgazmusról beszélt: a csikló ingerlése révén kiváltott (klitorális) és a közösülésben létrejövő, ún. hüvelyi (vaginális) orgazmusról. Szerinte az előbbi az éretlenebb, gyerekesebb, az utóbbi pedig az érett, felnőtt változata a kielégülésnek.

szexshop_dildoval_maszturbalo_no

Ezt az elméletet már az ő korában is sokan kétségbe vonták. Masters és Johnson pedig műszeres vizsgálatokkal kimutatta, hogy akár a csikló ingerlése révén, akár közösüléssel (szeretkezés, szerelmeskedés, légyott, pásztoróra, lefekvés, lepedőakrobatika, szex, együttlét, kufircolás, nemi kapcsolat, hancúr, etye-petye, kamatyolás, aktus, huncutkodás, unga-bunga) elégül ki egy nő, fiziológiailag mindig ugyanaz történik: a hüvelyizmok ritmikus összehúzódásai oldják föl a szexuális feszültséget, hozzák meg a kielégülést.
Az Intim Center sexshop Budapest, Károly krt. 14. szám alatti üzletében kaphatók olyan szexuális segédeszköztök és vibrátorok, dildók, amelyekkel a G-pont és a csikló is  könnyen izgatható. A személyes vásárlást javasolt, de a neten az Online szexshopban is rendelhetsz. A képen látható üvegből készült dildó, üvegdildó többféle változatban kapható.
A legutóbbi évtizedben az orgazmuselmélet továbbfejlődött. A kutatók az orgazmus különféle forrásait és megnyilvánulásait fedezik fel, például a sex, csiklón és a hüvelyen kívül az említett mirigyek vagy a méh szerepét (nem beszélve egyéb testrészekről).
Sokan mindent megtesznek annak érdekében, hogy szex, aktus során eljussanak az orgazmushoz, mivel kizárólag ezt a módot tekintik normálisnak. Ha az egyén esetleg ismeri is az orgazmus kiváltásának egyéb módjait, így például a csikló ingerlését, akkor is mindent megtesz a hüvelyi orgazmus érdekében, mivel azt „magasabb rendűnek” tekinti. Ez abból fakad, hogy sokan a nemi aktust hibásan, magával az orgazmussal azonosítják, továbbá ma is hatnak még azok a régi nézetek, miszerint a klitorális orgazmus „éretlenségre” vall, csak a hüvelyi orgazmus tekinthető „érettnek és teljesnek”. Az igazság az, hogy a nemi aktus során a nőknek csak 10-15%-a jut el az orgazmushoz. Ez bizonyos fiziológiai adottságokhoz kötődik, a hüvely ebben az esetben jobban reagál a szexuális ingerekre, és eltérő képet mutatna a pszichikai élmények is (fokozottabb pszichikai érzések). A jelek szerint a női orgazmus is nagyon variábilis és egyéni. Különböző hatások alakítják a nő orgazmuskészségét és kielégülési szokásait (ha egyáltalán kialakulnak ilyenek). Ennek megfelelően a testi megnyilvánulások is különbözőek. Megfigyelték például, hogy a G-zóna ingerlésekor a hüvelyizmok ellazulnak, nem alakul ki a hüvely ingerlésekor a hüvely alsó felének – Masters és Johnson által megfigyelt – szűkülete (az ún. orgasztikus mandzsetta). Nincs tágulat sem a hüvely belsejében. Ehelyett a méh lehajlik és összenyomja a hüvely felső részét.
Ráadásul a méhet, a húgyhólyagot és az említett mirigyeket más idegek vezérlik, mint a nemi szerv többi részét. A „kétbeidegzéses” elmélet szerint a női orgazmus így eltérő beidegzések igénybevételével is létrejöhet. Nem árt azonban hangsúlyozni, hogy egyelőre ez az elmélet is inkább csak hipotézis, amit alaposabb vizsgálatokkal kellene igazolni. Az emberi idegrendszer plaszticitása, rugalmas alkalmazkodóképessége mindenesetre nem zárja ki, hogy az orgazmus testi megnyilvánulásai igen különbözőek legyenek. Az ingerforrások különbözősége és a szexuális izgalom eltérő megnyilvánulásai sem változtatnak azonban azon, hogy az orgazmus fiziológiai lényege a hüvely (pina, vagina) körüli izmok ritmikus összehúzódása. Ugyanígy bármilyen eredetű orgazmusnál megtalálhatjuk a légzés, a szívdobogás és a vérnyomás fokozódását, a ritmikus mozgást, izomfeszülést, s még jó néhány közös jellemzőt.
Akkor hát hányféle orgazmus is van a nőknél? Ahogy vesszük. Joggal mondhatnánk, hogy sokféle – mármint eredetére, testi megnyilvánulásaira és lelki átélésére nézve sokféle. De ugyanilyen joggal mondhatjuk azt is, hogy a sokféleséget nagy egységbe foglalja néhány alapvető testi jellemző, továbbá a kielégülés érzése és tudata.
A híres amerikai „Hite-jelentés” az állítja, hogy kizárólag a csikó ingerlésével váltható ki orgazmus, ezért a nő szexuális szempontból önellátónak tekinthető. E jelentés „jól jött” a szélsőséges nőmozgalomnak. Nálunk ez a megállapítás nem tett szert különösebb népszerűségre, sok nőnek inkább kisebbségi érzése van, amiatt, hogy csak így jut el az orgazmushoz.
Minthogy pedig a szexualitás, a a nemi életet élő ember fő jellemzője a változatosság igénye, jó, ha az orgazmus is változatos, mind eredetére, mind egyéb tényezőire nézve. Erre tudatosan is lehet törekedni. Különösen fontos lenne ez azoknál, akik ismerethiány, időhiány vagy egyéb „súlyos” okok folytán engedték szokások sablonjai közé szorulni, vagy éppen elcsenevészedni nemi életüket.
Jó tehát, ha valaki többféleképpen tud kielégülni: akár a csikló kézzel vagy szájjal ingerlésével, akár vaginális vagy anális közösüléssel, ami éppen a G-zónat ingerlése révén lehet hatásos. Utóbbinál az időtartam éppúgy döntő tényező lehet, mint a testtartás.
A férfiak leginkább akkor érnek el orgazmust, ha a szex vaginális közösülést is tartalmaz, a nők abban az esetben, ha a szex többféle felvonásból áll össze. Sok olyan nő van, aki nem él át orgazmust, mégis örömet talál a nem aktusban, boldognak érzi magát. Az egyesülés tudata, a kedveskedések, a partner viselkedése, a szerelembe vetett hit pótolják számukra az orgazmus hiányát.
Az anorgazmia (orgazmushiány) akkor jelent problémát, ha a nő keserű tapasztalatként éli meg, ami negatív hatással jár a kapcsolat harmóniájára is. Az orgazmus feltétlenül szükséges voltának napjainkban oly erővel érvényesülő téveszméje ott rejlik számos komplexus, feszült lelkiállapot mögött, károsan deformálva a szexuális életet. Ez a szemlélet az orgazmus hajszolását eredményezheti, melynek nagyszámú negatív következménye lehet: elégedetlenség a nemi élettel, a szexuális reakciók visszafejlődése, a partner, illetve partnernő bűntudatának kialakulása, kiábrándulás a kapcsolatból stb. Érdemes feltenni a kérdést, hogy mindenáron törekedni kell-e az orgazmus elérésére!
A női magömlés témában squirt cikkek: 1. Női magömlés, a G zóna felfedezése – 2. A női ejakuláció jellemzői – 3. Hányféle orgazmus van a nőknél? – A G-pont izgatása, és a női magömlés.

Petting: Az örömszerzés kézzel és szájjal

Az örömszerzés kézzel a cikk fő témája., mert a szexuális örömszerzés leghatékonyabb eszköze a kéz! Ennek használata sem mindenkinél jön automatikusan, de lehet ezt is tanulni, fejleszteni. A fokozatosság az első alapelv a szerelmeskedésben. A legtipikusabb hiba még ma is, hogy rögtön a partnerünk nemi szervéhez nyúlunk! Ennek hatása viszont kétséges, és különösen nőknél, ha még nincsenek ráhangolódva a szexre, az ellenállást válthatja ki. A fokozatosságot kétféle értelemben is figyelembe kell venni: egyrészt a fő erogén zónák megközelítésében, másrészt az ingerlés erősségének növelésében. Másik alapelv a folyamatos kommunikáció! Az ingerlés irányításával lehet megtudni, hogy a partnernek hogyan, és hol jó, milyen ritmusban stb. Nem várhatjuk el a párunktól, hogy mindent ki tud találni.

petting_puncinyalas_es_oralsex

A képen a 69 helyzet látható, ahol a férfi a nő punciját (pina, punci, suna, szeméremtest, női nemiszerv, nuni, puni, puna, vulva) szájjal kényezteti, puncit nyal, vagy pinát nayal. A nő a férfi péniszét (fasz, hímvessző, hímtag, fütyülő, fütyi, kukac, bájdorong, pénisz, hancúrléc, fallosz, lingam, kuki, fütykös, himbilimbi, pucu, pöcörő, puca, férfi nemiszerv, bögyörő, cerka, nemi végtag, nyeles aszpirin, bőrös virsli, szerszám, biga) szájjal kényezteti vagyis szopja. A kézzel örömszerzés következő alapele az izgatás változatossága. Ne simogassunk egy testrészt túl sokáig, egyforma mozdulatokkal, változatlan intenzitással! Fontos, hogy minden változtatásnak a partnerhez kell igazodnia! Ha túl sokáig izgatunk egy testrészt változatlanul, monotonná válik, és a másik úgy érezheti, hogy csak rutinból tesszük.
A kézügyességnek vannak speciális esetei, például műalkotások létrehozása, gyógyítás kézrátétellel és hasonlók. Ide tartozik az is, amikor a kezünkkel, kéziumnkával szerzünk örömet partnerünknek, egészen a kielégülésig, Mindenki számára nyilvánvalónak kellene lennie, hogy a szexuális örömszerzés leghatékonyabb eszköze a kéz!
Remélem, ebben egyetértünk. Csak egy a bökkenő: az ilyen kézügyesség nem születik velünk, ezt meg kell tanulni!
Vannak bizonyos irányelvek, amelyekhez érdemes igazodnunk. A kéz tisztaságát már említettem: alapelv, hogy minden szeretkezés előtt mosakodjunk! Másik alapelv a fokozatosság. Még ma is sokan elkövetik azt a hibát, hogy rögtön a partnerük nemi szervéhez nyúlnak, aminek hatása bizonytalan (mert sok mindentől függ). Különösen a nőknek van szükségük bizonyos időre a ráhangolódáshoz, s ezt éppen a fokozatosság biztosítja. Fokozatosság kétféle értelemben: egyrészt a fő erogén zónák megközelítésében, másrészt az ingerlés erősségének növelésében.
Harmadik alapelv az ingerlés irányítása, szintén kétféle értelemben: tudnunk kell a másikat aktívan irányítani (ha ő foglalkozik velünk), vagy tudnunk kell az ő visszajelzéseit kiváltani, fölismerni, s azokhoz alkalmazkodni. Éspedig nem kisebb-nagyobb kihagyásokkal, hanem folyamatosan.
Ezt azért hangsúlyozom, mert sokan még ma is elvárják a partnerüktől, hogy „érezze meg”, találja ki gondolataikat, kívánságaikat amiket még önmaguknak sem fogalmaznak meg. Sajnos megalapozatlan, irreális ez az elvárás! Bizonyos tapasztalatok alapján lehetnek ugyan elképzeléseink arról, hogy mi a jó a partnernek. Ám ez vagy beválik, vagy nem, hiszen a körülmények nagyon befolyásolják a pillanatnyi igényeket. Visszajelzés, irányítás nélkül bárki eltévedhet.
Tudtad, hogy a petting nem egyenlő az előjátékkal? A kettő között az a különbség, hogy amíg a petting önmagában eljuttatja a párokat a beteljesedéshez, addig az előjáték a szeretkezést vezeti fel.
Negyedik alapelvként említhetném az ingerlés változatosságát, ami – gondolom – nem szorul magyarázatra. Tehát ne simogassunk egy testrészt túl sokáig egyforma mozdulatokkal és változatlan erősséggel, de ne essünk át a másik végletbe sem, hogy ti. mindent csak futólag csinálunk! Ha az adott simogatás a visszajelzések szerint éppen megfelel a partnernek, akkor folytassuk ugyanúgy akár az orgazmusig (vagy amíg más jelzés nem jön). Minden változtatásnak a partnerhez kell igazodnia. Ehhez jól kell őt ismerni, illetőleg figyelnünk kell rá. Ami ajánlatossá teszi, hogy – legalábbis eleinte – jórészt külön-külön foglalkozzunk egymással, mert így csak egyfelé kell figyelnünk, tehát könnyebb a dolgunk.
Mindent az orgazmusért, a petting során is a szexuális élvezet tetőpontja az orgazmus. A nőknél a csikló izgatása válthatja ki, vagy a hüvelyben mozgatott ujjak illetve egyéb segédeszközök folyamatos ki-be mozgatása. A férfiaknál a hímvesszőjük megmarkolásával és folyamatosan fel-le mozgatással érhető el a beteljesedés.
A petting során minden szexuális örömszerzés megengedett, kivéve a merev hímvessző behatolása a hüvelybe. Ez egyrészt a szüzesség megőrzését szolgálhatja, másrészt fogamzásgátló módszer is lehet. De bármiért is döntöttetek a petting mellett, felszabadultan és sok örömmel becézgessétek egymást!
Aligha lehet receptet adni arra, hogy milyen testrészt hogyan kell simogatni. A nemi szervhez mindenesetre csak akkor érdemes nyúlni, ha a ráhangolódás (és bizonyos fokú szexuális izgalom kialakulása) a könnyed pettingről már megtörtént. (Addig legfeljebb futólag érintsük.) Ha férfi simogat nőt, ajánlható a következő: először tegye rá tenyerét a szeméremszőrzetére úgy, hogy ne nyomja le, majd lassan mozgassa tenyerét, miközben ujjait óvatosan behajlítva mintegy fésüli a szeméremszőrzetet, s kitapintja a nagyajkak és kisajkak vonalát. Ha az utóbbi duzzadt és nedves, akkor a nő valószínűleg felizgult. Így rátérhet a csikló kitapintására és körbesimogatására. Ez rendszerint elegendő a nő kielégítéséhez. A hüvelybe csak akkor nyúljon be (először egy ujjal, aztán esetleg kettővel), ha a G-foltot akarja ingerelni.
Ha nő simogat férfit, nevezzük kézimunkának vagy angolul a blowjob (szopás) előjátékának, vagy farokverés, faszverés a durvább megfogalmazásban: lehetőleg mindkét kezét használja. Egyik kezével a herezacskót tartsa, vagy alulról fölfelé simogassa. A másikkal tapogassa végig a merev hímvesszőt, majd enyhén húzza vissza a fitymát – ez a keze legyen síkos – majd ujjai hegyével cirógassa végig a hímvesszőt. Később ezt aztán marokra fogva is lehet folytatni. A férfi reagálását figyelve törekedjen, hogy ne történjen meg túl gyorsan a magömlés, ezért időnként tartson szüneteket az ingerlésben.
A kézzel ingerlés természetesen más, fontos erogén zónákra is irányulhat. Így a nőknél elsősorban a mellekre, mindkét nemnél pedig az ún. anális zónákra, vagyis a végbélnyílásra és környékére. Ez utóbbiaknál különösen fontos a kéz síkosítása, majd mielőbbi megmosása. Ajánlatos kényelmes testhelyzetet keresni a kézzel ingerléshez, s ezt úgy váltogatni, hogy minél több testrész hozzáférhető legyen.
A pettinghez szex shopban vásárolható szexuális segédeszköök nagy választéka. Megveheted személyesen tanácsok kiséretében sex üzletben, vagy megrendelheted online sex shop webáruházában.
Az Intimitás a pettingről nőknek és férfiaknak: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez a ráhangolódás fontos – 3. A komolyabb petting lehetőségei és típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció – 7. További petting lehetőségek.

A női orgazmus – hüvelyizmok szerepe

huvelyizmok_erositese_kegel_gyarkolatokkalA női orgazmusnál fontos a hüvelyizmok jó állapota. A női orgazmus, mint tudjuk, a szexuális izgalom és élvezet csúcspontja, amikor a hüvelyt körülvevő izmok gyors egymásutánban, reflexszerűen és ritmikusan, többször összehúzódnak. Ugyanilyen összehúzódások történnek a környező izmokban is, például a végbélnyílás záróizmaiban vagy a húgycső körüli izmokban (ami esetleges sajátos „női magömlést” eredményezhet). Egyszer-kétszer maga a méh is összehúzódik.
Ebből nyilvánvaló, hogy a hüvelyizmoknak fontos szerepük van a nő kielégülésében. Nem mindegy tehát, hogyan működnek ezek az izmok, képesek-e a gyors és erőteljes összehúzódásokra. Amiket persze nemcsak az orgazmusreflex válthat ki, hanem a szexuális izgalomtól függetlenül sok más inger is.
Ha például egy nő valamilyen oknál fogva fél a közösüléstől, akkor hüvelyizmai minden behatolási kísérletnél görcsösen összehúzódnak, s esetleg tartósan úgy maradnak, lehetetlenné téve a közösülést (vagy akár a nőgyógyászati vizsgálatot is). Ez az ún. vaginizmus vagy hüvelygörcs, ami még napjainkban is előfordul, bár szerencsére egyre ritkábban.
Mindenesetre nem árt tudni, hogy a hüvelyizmok nemcsak maguktól, reflexszerűen húzódhatnak össze, hanem szándékos mozgatásuk is megtanulható. Valahogy ugyanúgy vagyunk ezzel, mint a végbélnyílás záróizmaival, amelyek akaratlagos összehúzását vagy ellazítását már kisgyermek korában szinte mindenki megtanulja (a szobatisztaságra szoktatás során). Ugyanígy meg lehet tanulni a hüvelyizmok összehúzását, annál is inkább, mert beidegzésük azonos a végbélnyílás záróizmainak beidegzésével. Amikor tehát az utóbbiakat összehúzzuk, akkor a hüvelyizmok is összehúzódnak! Ugyanez történik az elernyesztésnél is. Csak persze aki nem figyel rá, az általában nem érzi a hüvelyizmok összehúzódását ilyenkor. (Azonkívül, ha a hüvelyizmok gyengék, akkor az összehúzódásuk is gyenge, így nehezen érzékelhető.)
Szerencsére tudjuk, hogy a gyakorlás erősíti az izmokat. S azt is, hogy az erőkifejtéshez valamilyen ellenállást kell leküzdeni. Ebből a szempontból tehát jobb, ha van valami a hüvelyben, ami megszorítható. Hogy a szorítást, összehúzódást biztosan érzékeljük, a legjobb, ha a saját, tisztára mosott és vékonyan bekrémezett ujjunkat vezetjük föl a hüvelybe, s így gyakorolhatjuk a szándékos izomösszehúzódásokat. Eleinte talán alig érzünk valamit, de a rendszeres – akár naponta történő – gyakorlás során egyre erősödő összehúzódásokat érzékelhetünk. Ez pedig azt jelenti, hogy a hüvelyizmok erősebbek, s mozgásuk könnyen kiváltható.
Gésagolyó: Az eredeti gésagolyó egy olyan vastag falú üveggolyó, amelynek a közepe üreges volt s egy másik kemény golyó rezgett benne sétáláskor, tornázáskor, stb. Akár az orgazmusig ingerelték magukat. A gésa golyók rendszeres használata a mai nők számára is igen kedvező, mert növeli a szeretkezés élvezeti fokát mindkét fél számára, segít megérezni a hüvelyi orgazmus újító erejét. A hüvelyizomzat erősítésén kívül a húgycső és a végbél izomzata is fejlődik.
A gyönyör kapujának edzése ezzel a pikáns segédeszközzel, nem csupán az orgazmus, illetve a szexuális együttlét javítását szolgálják, hanem különböző nőgyógyászati panaszok csökkentésében is nagy szerepet játszanak. És hogy hogyan lehet két fémgolyóval a csúcsra jutni? A hüvelyizom egy olyan csodálatos része testünknek, amely a legkisebb és a legnagyobb akár 60 mm átmérőjű hímvesszőt is meg kell, hogy tartson.
A mélyen hüvelybe dugott hímvessző vagy vibrátor kifelé húzását, meg kell akadályozni a hüvelyizommal. Ezt akkor lehet a legjobban végre hajtani, ha a férfi is erős kitolással vért pumpál a makkjába. Kis gyakorlás után szinte lehetetlen kihúzni, mert szinte fáj, de eszméletlen kéj-érzés. Azok az izmok, melyek a hüvely és a méh felfüggesztését, illetve feszességét szolgálják, és ezáltal elősegítik működésüket, röviden PC-izmoknak nevezzük.
Gondolom, nem szorul különösebb bizonyításra, hogy ez megkönnyíti az orgazmusreflex kiváltódását, s erőteljesebb orgazmusokat hoz létre. Éspedig még akkor is, ha semmi sincs a hüvelyben (mint például általában az önkielégítéskor).
A hüvelyizmoknak azonban nemcsak az orgazmusban van szerepük. A merev hímvessző bevezetésekor a hüvelyizmoknak el kell lazulniuk, hogy ne gátolják a behatolást. Majd pedig a hüvely alsó harmadának izmai ráfeszülnek a hímvesszőre. (A szexológusok ezt hívják „orgasztikus mandzsettának”.) Fontos tehát, hogy a hüvelyizmok rugalmasak és mozgékonyak legyenek. Újabb kutatások ugyanis megállapították, hogy a női orgazmus elmaradását gyakran a szóban forgó izmok gyengesége magyarázza.
Érdekes, hogy más kultúrákban, például a Távol- Keleten vagy az araboknál sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a nők alhasi izmainak. Az utóbbiaknál divatos hastánc is megköveteli a hüvely körüli és a farizmok tudatos mozgatását. Ezért van az, hogy a hastánc gyakorlása elősegíti nemcsak a nő szexuális tevékenységét, hanem még a szülést is! Ami nagyon is igénybe veszi az alhasi izmokat.
Hastánc – Mindenképpen ajánlatosnak tartom az alhasi izmok állapotának fölmérését, annak megállapítását, hogy nem túl gyengék-e, nem túl feszültek-e (mert ez is előfordulhat, s gyakori alhasi fájdalmakkal és fertőzésveszéllyel jár), s végül, hogy tudjuk-e szándékosan mozgatni ezeket az izmokat.
Igen ám, de hogyan lehet mindezt fölmérni?  A legjobb természetesen az lenne, ha tudományosan kidolgozott módszereket vehetnénk erre igénybe. Vannak is ilyenek, bár nálunk nem könnyen hozzáférhetőek. Egy amerikai nőgyógyász, A. Kegel már a ’40-es években készített egy műszert, az ún. perineométert, amely mutatja a hüvelyizmok szorításának erejét. 1976 óta ennek már elektronizált változata is van.
Sokkal egyszerűbb – bár kevésbé pontos – mérés a saját ujj megszorítása (amit már említettem). De egy partner is sokat segíthet ebben, akár ujjának bevezetésével, akár a közösülés közbeni mozgásszünetben, ha a nő hüvelyizmaival megszorítja a hímvesszőt, s ezt a férfi érzi és visszajelzi. Ha semmit nem érez, akkor a hüvelyizmok gyengék. Ez utóbbival függ össze az is, ha a férfi túl tágnak érzi a hüvelyt.
A kérdés szakemberei ehhez az „öndiagnózishoz” kézitükör használatát is ajánlják: ha a nő hanyatt fekve, fejét párnára támasztva szétrakott lábai közé teszi a tükröt, s így húzogatja össze a hüvelyizmokat, akkor a hüvelynyílás és a gát táján észreveheti ezek mozgását. Némi gyakorlással az is elérhető, hogy a hüvelybejárat kicsit szétnyíljon és összezáruljon. A legfontosabb azonban a hüvelyizmok kitapogatása és a szorítások-lazítások ellenőrzése előbb egy, majd két ujjal. Az utóbbi esetben a gyakorlat lényege a hüvelybe vezetett két ujj összeszorítása a hüvelyizmokkal.
A lehetőleg naponta végzendő hüvelyizom-gyakorlat kb. 10 percet vesz igénybe. Itt is a fokozatosság elve az irányadó. Eleinte 1-2 másodperces izomösszehúzódásokat ennél kicsit hosszabb lazítások követnek – összesen tízszer –, majd az összehúzások ideje fokozatosan 5-6 másodpercre növekedhet. Ujjbevezetés nélküli hüvelyizom- gyakorlatokra napközben bármikor sor kerülhet, hiszen ehhez levetkőzni sem kell.
A punci (suna, punci, suna, szeméremtest, női nemiszerv, nuni, puni, puna, vulva) izomzatának egészségileg, és az élvezetek miatt is nagy jelentősége van. A petting és orgazmus a nők nemi életében ebben az emancipált világban előtérbe került. A nők és lányok orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg.
Előző részek: 1. A női orgazmuskészség fejlesztése bevezetőjét itt olvashatod el – 2. A női orgazmus, és a szex kezdése előjátékkal – 3. A női orgazmus, az önkielégítés a nőknek fontosabb – 4. Női orgazmus hogyan tanulható meg az önkielégítés – 5. A női élvezés petting és orgazmus – 6. A hüvelyizmok szerepe a női orgazmusban.

A női orgazmus: Petting és élvezés

petting_punci_nyalas_sexA Petting és orgazmus a nők nemi életében írásunk férfiaknak és nőknek is hasznos szexológiai információkat tartalmaz. A nők és lányok orgazmusának fejlődésében nagy szerepet kap a maszturbálás, a maszti ahol jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket erotikus boltokban, szexshopban vásárolhatod meg, vagy webáruházban rendelheted meg. Masztihoz a legjobb segédeszköz egy jó vibrátor vagy dildó.
A petting angol szó jelentése szeretgetés, becézgetés, simogatás. Tágabb értelmezésben szexuális beteljesülés előidézése szerelmi játékokkal, önkielégítéssel közösülés nélkül. A pettingnek az intim szexuális kapcsolatteremtésben van nagy jelentősége. Eleinte különösen az USA ifjúsága körében tett szert nagy népszerűségre, de az utóbbi évtizedekben egész Európában is, ahol társadalmilag elismertté vált.[forrás?] A szexualitásnak egészen az orgazmusig fokozható formája.
A női frigiditás és egyéb szexuális zavarok oldásában, helyreállításában is nagy jelentősége lehet a petting módszerek és technikák alkalmazásának. Nagyon lényeges, hogy a pettingnél is érvényesüljenek a lelki-érzelmi tényezők, az egymásiránti megértés és a harmonikus emberi kapcsolatok.
A már említetteken túl tekintsük át milyen egyéb előnyei vannak a szeretkezés nem közösüléses formájának, a pettingnek:
Nagy előnye, hogy sokkal többször lehet szeretkezni, mint a közösüléses formánál, mivel nem kell erőltetni az orgazmust és a magömlést. A közösüléses szeretkezés a közép és időskorban már csökkenő tendenciát mutat, ami heti 1-2 aktusra, vagy egyéni adottságoktól függően még ennél is kevesebbre esik vissza. Gyakran előfordul az is, hogy a közösülés már nehezen kivitelezhető az erőltetés pedig egészségtelen. A pettingnél nem kell tehát bevárni azt a viszonylag hosszabb időt, míg a férfi újra alkalmas lesz a koitusra, tehát kiküszöbölhetőek azok a hosszú időszakok, amelyek esetenként hetek vagy hónapok is lehetnek.
A nemi élet élvezetét és egyben az egészséges életvezetést segíti elő a petting gyakori alkalmazása. Az erőltetés és teljesítménykényszer nélküli többszöri kellemes nemi ingerekkel járó szeretkezés a szervezet egészséges reagáló képességét is elősegíti. Egyik kiváló szexuál pszichológusunk találóan fogalmazta meg: “Minden nap meg kell merülnünk a szerelem tengerében. “További előny, hogy ez által a nemi gyönyör élvezése tökéletesebb és érzelmileg elmélyültebb lesz, ami erősíti az emberi kapcsolatokat is.
A helyesen alkalmazott petting esetén lényegesen javulhat mind a nő, mind a férfi szexuális életének minősége, sőt esetenként a koitus és orgazmus készsége is. A pettingnél, mint említettük, az előjátéknak más szerepe van, mint a közösülésnél, ezért azt inkább szerelmi játéknak nevezhetjük.
A szerelmi játékok kialakításánál elsődlegesen figyelembe kell venni, hogy minden párkapcsolatban új erogén zónák fedezhetőek fel. Tehát bővíteni kell az erogén zónák számát, majd nagy gondot fordítani azok beérzékenyítésére, és felváltva időközönként más és más területek ingerlésére. Ha több nemi gyönyört akarunk, akkor tökéletesíteni kell alkalmazott módszereinket is. A szerelmi játék jellegzetessége továbbá, hogy éppen a szeretkezés gyönyöre érdekében lassúbb és sokkal hosszabb az előjátéknál. Ez természetesen csak fokozatosan érhető el, kölcsönös együttműködéssel és a kommunikáció tökéletesítésével.
A szerelmi játékban az ingerlés módjainak és technikájának van nagy szerepe. Az ingerlésnek mindig bevezetője a lelki-érzelmi kapcsolatok érzékeltetésének kifejezésre juttatása. A kedves szavak, ölelések, csókok stb. bizonyíthatják az együvé tartozás érzését, amit összehangolódásnak nevezünk. Az erogén zónák, főképpen a csikló, punci (pina, vagina, hüvely) ingerlésének néhány jelentősebb módozataira kívánunk rámutatni. Meg kell jegyezni, hogy az általában ismert és leghatékonyabb izgatható erogén zónáktól egyénileg nagy eltérések lehetnek, tehát ezek komoly odafigyelést és tapasztalatokat igényelnek.
A szerelmi gyönyör élvezésére irányuló ingerlésnek nagyon sok módja van. Ezek alapszabálya, hogy csak a kölcsönösen elfogadott módozatok kerüljenek alkalmazásra egymásszemélyiségének tiszteletben tartásával.
Az ingerlés a szeretkezés kezdetén legyen finom, gyengéd a nemi izgalom felkeltése céljából. Ez főképpen simogatás, ölelkezés, csókolózás, mely kiterjed az egész testre. Ez esetben az egész testen eloszló kellemes érzések kiváltásáról van szó.
A szerelmi gyönyör élvezésére irányuló aktív erősebb ingerlés már koncentráltan a legérzékenyebb erogén zónákra és a nemi szervre irányul. Ez esetben már petting technikáról beszélünk, melynek lényege, hogy az egyéni adottságok és kívánságok figyelembe vételével az “ars amandi”-t a szerelem művészetét tudjuk alkalmazni. Adott esetben már az ingerzónákra irányuló koncentráltgyönyörön van a hangsúly.
Az aktív, erősebb ingerlések, melyek az erogén zónákra és a nemi szervre irányulnak, a következők lehetnek:
– Kézi ingerlés különböző módozatai, mely kiterjedhet a test egészére.
– Szájjal történő ingerlés, csókolózástól a kívánt bármelyik testrészig.
– Különböző testrészekkel történő ingerlés, pld. Mellekkel és nemi szervekkel.
– Érzéki masszázs, mely különleges módon kiterjed a test egészére és koncentráltan a kívánt testrészekre.
– Különböző segédeszközökkel, pl. vibrátorral, vagy szexuális segédeszközökkel történő ingerlés.
Az önkielégítéshez képest jelentős továbblépés a szeretkezés megtanulása egy partnerrel. Természetes, hogy ez sem megy máról holnapra. Még akkor sem, ha a nő már egészen jól belejött az önkielégítésbe – ami ugyan megkönnyíti, de nem pótolja a szeretkezés tanulását.
Hangsúlyozottan szeretkezést írok és nem közösülést, mert – bár az is a szeretkezésnek egyik formája – az eddigiekből talán nyilvánvaló, hogy nem azzal kell kezdeni a szeretkezés megtanulását. Nem azért, mintha a közösülés önmagában véve olyan nehéz lenne! Legföljebb egy szűz nő számára okoz némi problémát a szűzhártya átszakításának elviselése; később már minden könnyebben megy…
A közösülés nehézség nélküli megtörténte azonban nem jelenti azt, hogy a nő élvezi is vagy éppen kielégül annak során. Ez az, amit meg kell tanulni! S nem úgy, hogy minden előkészítés nélkül gyakorolja, aztán „majd csak belejön valahogyan…” A rossz kezdést, mint láttuk, nehéz helyrehozni.
Nagy hiba lenne figyelmen kívül hagyni a férfiak és a nők alkati különbségét! Már a tizenéves fiatalember is fejlett orgazmuskészséggel kezdi a nemi életet. Így legtöbbször nehézség nélkül kielégül már az első közösülésben – méghozzá nagyon is gyorsan. A nő orgazmuskészsége viszont ebben az életkorban legtöbbször fejletlen, még akkor is, ha néhányszor már önkielégítéssel kielégült.
Az önkielégítés mindenesetre jó kiindulási alap a szeretkezés tanulásában. Ha pedig nincs ilyen alap, akkor még nagyobb figyelmet érdemes fordítani az ún. pettingre, vagyis a közösülés nélküli szeretkezésre. Ebbe az egyszerű simogatástól és puszitól kezdve minden gyengédség beletartozik, ami a közösülésen kívül előfordulhat. Magától értetődik, hogy vannak egyszerűbb, könnyebb és bonyolultabb, nehezebb formái.
A tanulást pedig érthetően az egyszerűbb formákkal ajánlatos elkezdeni. Egy gátlásos nő is könnyen kipróbálhatja, jólesik-e neki a kézfogás egy rokonszenves férfival, esetleg a kézcsók (bár ez ma már nem divat). A következő lépés: jólesik-e az ölelkezés, a simogatás és a csókolózás. Ha ezeket nem tudja élvezni, akkor nem érdemes továbbmenni az intimitások terén. Ilyenkor vagy nem igazán rokonszenves a férfi, vagy a nő még nem képes élvezni a testi közeledés elemi módjait sem.
Először is az okokat próbáljuk tisztázni az ehhez hasonló esetekben. Egyetlen esetből persze nem szabad általánosítani. De ha már kétszer-háromszor próbálkoztunk ugyanazzal a partnerrel csókolózni, s még mindig nem élvezzük, akkor ideje a „hogyan tovább”-ról dönteni. Ha egyébként rokonszenves, s a kézfogás, futó puszi is jólesik, akkor valószínűleg gátlásosságunk okolható a pettingélvezet elmaradásáért.
Női orgazmus (női elélvezés) képessége szexuálterápiában fejleszthető, kialakítható. A női orgazmus legtöbbször elérhető a kívánt módon és intenzitással. A szex kielégületlenség káros lehet. A női orgazmus kiváltása, a női kielégülés módja, érzete… nem is olyan egyszerű és egyértelmű. Viták vannak a női orgazmus típusairól, módjáról, élményeiről… A női orgazmus zavar, vagy a gátolt női elélvezés gyógyítható speciálisan képzett szexuálterapeuták segítségével!
Ezt legjobb a partnerrel is megbeszélni (ami egy gátlásos nőnek nem kis teljesítmény!), s ügyelni, hogy csak olyasmi történjen, amit élvezni tudunk. Az sem baj, ha csak a kézfogás ilyen; ez esetben a tartós kézfogással, egymás kezének „vizsgálatával” és simogatásával kísérletezzünk. Ha ez már egyértelműen kellemes, a simogatást fokozatosan kiterjeszthetjük egymás arcára, hajára, karjára, majd lassanként más testrészeire is.
Közben az ölelést, az összesimulást és az arccsókokat is gyakorolhatjuk. Csak ez után következzen a tulajdonképpeni csókolózás és a fontosabb „erogén zónák” (például a mellek, combok és a nemi szerv környékének) simogatása. Ha mindezt élvezzük, akkor nyilván a szexuális izgalom is bekövetkezik, aminek jelei könnyen fölismerhetők (kipirulás, szívdobogás stb.). Ennek alapján a petting már kielégülést is eredményezhet!
A csikló ingerlése – Általában a nők legérzékenyebb ingerlési pontja. Az alapszabály, hogy az ingerlést csak bizonyos izgalmi szint elérése után szabad elkezdeni, akkor sem közvetlenül. Előzetesen a nő hasát gyengéden át kell simogatni, majd a combok belső felét, ezután a vénusz dombot, majd a nemi szerv külső részeit. Csak ezek után célszerű közvetlenül a csikló ingerlését megkezdeni.
A szeméremajkak gyengéd széthúzása után kitapinthatjuk a csiklót. Kezünk középső ujjával végig simogatjuk a csikló mindkét szárát, majd mikor érezzük a csikló megmerevedését ujjbegyünk lassú mozgatásával ingerelni kezdjük a csikló makkját. Közben időnként egy ujjbegynyi távolságra a hüvelybe is benyúlhatunk a csikló alatti részen, ami erősen növeli az ingerlés szintjét. A simogatásokat az izgalmi szint emelkedésével felváltjuk a középső ujj csiklón való rezegtetésével és így már rövidesen bekövetkezik a nő orgazmusa.
Előző részek: 1. A női orgazmuskészség fejlesztése bevezetőjét itt olvashatod el – 2. A női orgazmus, és a szex kezdése előjátékkal – 3. A női orgazmus, az önkielégítés a nőknek fontosabb! – 4. Női orgazmus hogyan tanulható meg az önkielégítés – A női élvezés petting és orgazmus.

Maszturbálás (önkielégítés) tanácsok és tippek

Még mindig tartja magát az a szájhagyomány, miszerint az önkielégítés kártékony hatással van az egészségre, a pszicho-szexuális fejlődésre, hovatovább a párkapcsolatra. A szakemberek azonban nagyon is fontosnak tartják az erotikus fantáziálás eme, akár párban is gyakorolható megnyilvánulását.
lany_maszturbalashoz_keszulodikLányoknak: Ha például csendesen, görcsök nélkül minimális nedvesedéssel el tudsz élvezni a combjaid össze szorításával, akkor gyakorlatilag bárhol kielégítheted magadat. Ha nem, akkor minimum ki kell menned egy WC- re, és egyedül kell lenned egy kicsit. Ha erősen nedvesedsz – főleg orgazmuskor – akkor ugyanazzal kell szembe nézned mint a fiúknak: előre gondolkodni. Mindenképpen kénytelen leszel lehúzni a bugyidat, és úgy elélvezni, hogy lehetőleg se előtte, se közben, se pedig utána ne maszatold össze a ruhádat. Tipp: Ha egyik kezeddel több egymásra tett zsebkendőt tartasz a puncid alá, akkor ezt elkerülheted, ha esetleg kénytelen volnál álló helyzetben csinálni. Ha otthon vagy, és hanyatt fekve önkielégítesz, akkor viszont mindenképpen javaslom a törülköző, vagy kis kéztörlő elhelyezését a popsi alá. Ha erős a nedvesedésed, esetleg patakokban folynál, az egyetlen esélyed, hogy ne hagyj foltot. A tisztálkodás legalább olyan fontos neked is mint a fiúknak. Az ondó illata elég erős, de a te nedveid is tele vannak illatos anyagokkal. Az, amit a fiúk “punci illatnak” vagy népiesebben pinaszagnak hívnak az ilyenkor nagyon jelen van, és ha nem tisztálkodtál meg eléggé, jelen is lesz. Ebből egy tapasztalt férfi azonnal megérzi, hogy fel vagy izgulva, és habár az első 1-2 órában igazi vadító illatként hat rá, ahogy elkezd bomlani az izzadság szagnál büdösebb lesz. Ha tehát kielégítetted magadat próbáld meg minél jobban megtörölgetni magadat. Természetesen jobb, ha meg is mosod a puncidat. Persze, vészhelyzetben elég a törölközés, de később ha teheted akkor mindenképpen mosakodj alaposan.
Vonj be a játékba szexuális segédeszközöket, vagy egy vibrátort. Ezeket szexshopban személyesen megvásásrolhatod, vagy webáruházban megrendelheted.  Ha van is egy jól bevált maszturbációs technikád, próbáld ki változatosságból, hogy milyen egy vibrátor használata. Meg leszel lepődve, hogy mennyire gyorsan el tudsz élvezni, illetve, hogy milyen intenzív az orgazmusod. Próbálkozhatsz G-pont vibrátorral, vagy dildóval is.
fiu_maszturbal_allo_farokkalFiúnak: A fiúk általában serdülőkor tájékán kezdenek el a maszturbációval foglalkozni. Sokszor nem is tudatosan kezdik, csak észrevezik, hogy péniszük dörzsölése, izgatása jóleső érzéssel tölti el őket, s ezt a műveletet addig ismétlik, mígnem bekövetkezik a magömlés (ejakuláció). Az azonban szinte mindenkire igaz, hogy miután az első ilyen élményt átélte, tudatosan keresni fogja a módját annak, miként élheti át újra és újra, ezért innentől a fiúk rendszeres cselekedetévé válik az önkielégítés. Az, hogy mikor és hol végzi az ember, nagyon változó. A fiúk többségénél az önkielégítés rendszeres napi program, általában este, lefekvés előtt jólesik egy kis “rárántás”, de számtalan helyen és időben szoktak ilyen “csúnya” dolgokat művelni. Ha az illető kanos lesz, szinte bármilyen hely alkalmas lehet egy gyors önki lezavarására, mint például az iskola, vagy a munkahely wc-je, vagy épp az uszodai zuhanyzók. Ezek persze mind gyors önkielégítések, azonban testileg és lelkileg is sokkal jobb, ha egy meghitt helyen (pl. a saját szobájában, az ajtót kulcsra zárva) maszturbálhat egy fiú, kellő időt szentelve saját testének felfedezéséhez, így sokkal intenzívebb és kellemes orgazmust érhet el.
Sokan vannak azonban, akik szinte soha nem lehetnek egyedül, mert testvérükkel vagy kollégiumi lakótársukkal kell megosztaniuk a szobát. Ilyenkor nem lehet lebukásmentesen és nyugodtan masztizni, ezért ilyen esetekben a fürdőszoba lehet a megoldás, illetve bátrabb fiúk megpróbálhatják azt is, hogy megvárják, míg testvérük/szobatársuk elalszik, és akkor indulhat a móka. Vigyázni kell azonban az orgazmus közeledtével fellépő nyögésekkel és lihegésekkel, valamint figyelni kell a fityma-csattogásra, és persze az ágy nyikorgására is.
A leggyakoribb és legkényelmesebb módszer az önkielégítéshez a háton fekvés, ilyenkor csak kézbe vesszük a “Jancsit” és különböző kézmozdulatokkal izgatjuk. A testhelyzet előnye még, hogy orgazmus esetén, magömléskor a sperma a hasunkra (vagy aki akkorát élvez, annak a mellkasára) folyik, így könnyű lesz a feltakarítás magunk után. Ajánlott bőségesen felszerelkezni papírzsebkendőkkel, így miután belelőttük az adagot, összecsomagolva egy mozdulattal ki lehet dobni. Az önkielégítést lehet ruhában és meztelenül is végezni, például este meztelenül befeküdni a jó puha ágyba – mikor a takaró cirógatja az éledező farkat – már önmagában is izgató, de pizsamában is lehet, ilyenkor csak annyira toljuk le a nadrágot, hogy ki tudjuk venni a péniszt és indulhat is a maszturbálás…
Felvetődik a kérdés: hányszor lehet maszturbálni? Nos, ahányszor jólesik. Tested úgyis figyelmeztetni fog arra, amikor már elég. A túl sok maszturbáció akár fájdalmas is lehet, mivel minden menet után egyre érzékenyebbé válnak a fiúk nemi szervei: a péniszük, és a heréik is. A srácok általában naponta többször is (2-3, sőt akár 5 alkalommal is) kiverik a farkukat, míg mások, akik kisebb szexuális étvággyal rendelkeznek, beérik a heti 1-2 maszturbálással is. Elvileg vannak olyan fiúk is, akik sohasem végeznek önkielégítést, de ilyent én nem ismerek… A maszturbációval kapcsolatban a másik kérdés, hogy mennyi ideig tartson egy-egy menet? Nos, heteroszexuális fiúknál elsőrendű cél, hogy minél tovább bírják a szexet, hogy a későbbiekben a lányt is a csúcsra tudják juttatni, ezért próbálják minél hosszabban kinyújtani az önkielégítés idejét és minél később elélvezni. Meleg fiúknál ez a szempont nem érvényesül, de az nekünk is fontos, hogy ne durranjon el farkunk az első pár másodperc után. Ezért szoktassuk hozzá magunkat a hosszantartó maszturbáláshoz, így könnyen kezelhető a korai magömlés problémája is. Arról nem is beszélve, hogy egy hosszú, akár félórás vagy hosszabb farokverés után akkorát élvezhetünk, hogy szinte csillagokat látunk. Ez a fajta maszti nagyon finom, tapasztalat. Néha persze kell az 1-2 perces gyorsmenet is, főleg ha nincs időnk, de ne ez legyen az általános.
Alapvető tudnivalók: Kezdetben ugye a pénisz puha (csoffadt, löttyedt, ernyedt, kinek mi tetszik… :o)), ez az állapot többféleképpen is megváltoztatható; legegyszerűbb, ha elkezdjk dörzsölni péniszünk feji részét, a makkot, illetve erotikus gondolatokat idézünk fel, ilyenkor sokszor magától is feláll nemi szervünk. Mikor a hímvessző barlangos testei vérrel telítődnek, megmerevedik, megnagyobbodik, az eddig elégséges helyre már nem fér be a megnagyobbodott hozamú vér, ezért áll fel. Ha ezzel megvagyunk, kezdődhet az önkielégítés: kezünkkel vagy valamilyen szexuális segédeszközzel úgy izgassuk a péniszt, hogy a hüvely (de inkább a férfi ánusz) és a közösülés érzetét keltsük, például megszorítjuk, marokra fogjuk, és így dörzsöljük, utánozva azt az érzést, ami akkor éri farkunkat, mikor ténylegesen közösülünk, azaz ki-be jár egy férfi fenekében.
A következő technikák többsége körülmetéletlen fiúk maszturbációjára vonatkozik, vagyis feltételezik az előbőr, fityma meglétét. Az ilyen srácok szinte mindig e bőr fel-le húzogatásával végzik a maszturbációt, míg a körülmetélt fiúk, akiknél ez hiányzik, a csupasz makk dörzsölését alkalmazzák, de persze ők is próbálkozhatnak ezekkel. A megfelelő kenés, síkosítás nagyon fontos mind közösülésnél, mind önkielégítésnél, ezért ha nem elég a természetes módon termelődő előváladék, használj síkosítót! Az alábbi technikákat természetesen lehet variálni és kombinálni is egymással, ezzel változatos és intenzív szexuális élményekben részesülhetünk.
Marokra fogás:Ez a legelterjedtebb maszturbációs technika, de főleg a nagyobb intim mérettel rendelkezőknek ajánlott. Mivel a kis farkú férfiaknál nincs elég hely a kéz fel-le mozgatásához, ezért ilyen esetekben nem lehetséges a pénisz megfelelő ingerlése.
3 ujjas fogás: A módszer lényege, hogy úgy fogjuk meg farkunkat, hogy a hüvelykujjunk a makk felső részét, a mutató és közéső ujjunk pedig a makk és a pénisz testének alsó részét érinti. A módszer tökéletes kisebb péniszű férfiak számára, mivel nagyobb utat tud bejárni a kéz a farok mentén s ezáltal, valamint a szorítás erősítésével intenzívebb szexuális élményt élhetünk át.
Megszakításos módszer: Nagyon jó módszer arra, hogy meghosszabbítsd az önkielégítés idejét. Mikor már érzed, hogy farkad remegni kezd és jönne a magömlés, egy pillanatra szorítsd el péniszed a makk alatt, az ún. féknél: ezáltal visszaesik az izgalmi szinted, de a gyönyörhöz hasonló érzést élhetsz át, ugyanakkor nem élvezel el, sőt farkad merevsége is megmarad. 1-2 másodperc után folytathatod az izgatást és így akár egy átlagos maszturbálás többszöröséig kibírod elélvezés nélkül, a végén pedig hatalmasat spriccelsz majd. Én is gyakran alkalmazom, nagyon szuper.
A herezacskó simogatása:Ez is egy nagyszerű módszer a maszturbálás élvezetesebbé tételére. Próbáld ki, hogy miközben önkielégítesz, körkörösen simogatod a tökeidet: előbb az egyik, majd a másik golyódat, de lehet együtt is, ahogy jólesik. A lényeg, hogy finoman csináld, először épphogy csak érintse a kezed a heréket, majd később lehet erősebben (persze továbbra sem durván!) dörzsölgetni a herezacskót, az önkielégítés végén pedig, amikor élvezel (mivel a golyók amúgy is visszahúzódnak ilyenkor) próbálhatod az erős dörzsölést, ami a kilövellésben is segít, a herék könnyebben pumpálják ki magukból a spermát. E módszer szintén saját tapasztalat, nagyon kellemes.
Műpina használata: Ez a segédeszköz elég nagy népszerűségnek örvend. Mint a nevéből is kiderül, a hímvesszőre húzva olyan érzést nyújt, mintha az illető fiú egy vaginába (vagy inkább férfifenékbe) hatolt volna be. Az eszköz egy hengeres test, amelynek üreges belseje puha anyaggal van kitöltve, hogy kellemes érzetet biztosítson a behatoló faroknak. A teljesebb élvezet érdekében berakhatnak gyöngyöket és különféle olyan anyagokat, amelyek izgatják, dörzsölik a pénisz testét és a makkot. A műpinát használhatod a hagyományos módon, vagyis hanyatt fekve vagy ülve a farkadra helyezed, majd addig húzogatod, míg el nem élvezel. Létezik azonban egy olyan módszer is, ami jobban hasonlít az igazi közösüléshez: ilyenkor lerögzíted a szexuális segédeszközt, például leragasztod vagy csak egyszerűen lefogod az asztalon vagy az ágyban (sőt láttam már a cipőbe is belehelyezni), hogy fixen álljon, ezután beledugod a farkad és közösülhetsz vele élvezésig.
Műpina házilag: A felsorolt rögzítési módszerek segítségével sokmindent meg lehet dugni, nem muszáj drága pénzekért gyári segédeszközöket vásárolni (de természetesen azok a legjobbak e célra). Lehet például két összekötött ujjú gumikesztűvel is próbálkozni, melyeket meleg vízzel feltöltünk, s így közé dugva a farkunkat egy finom, meleg helyen maszturbálhatunk. Vagy itt van az a megoldás, hogy két ágy közé (franciaágy esetén) bedugunk törölközöket (hogy minél szorosabb legyen a nyílás), majd egy óvszert húzunk a farkunkra és ezt – hason fekve – bedugjuk az így kialakított résbe. A dugás élménye megközelíti a misszionárius pózban történő szeretkezés élményét, csak éppen nem meleg, mint egy igazi női/férfi test. A gumióvszer és a sikosító használata erősen ajánlott, mivel a törölköző durva anyaga károsan befolyásolhatja a közösülés élményét. Ugyancsak kellemes élményt nyújthat egy megfelelő szájméretű flakon, melybe melegvizet engedsz kb. feléig, majd ráhúzod a farkadra. Függőleges helyzetben a palack szája kellemesen izgatja a péniszed falát és a bőrt, a belül locsogó víz pedig a makkodat ingerli.
Háztartási eszközök alkalmazása: Először is itt van a legtöbb fiú által már alaposan megismert zuhanyrózsa (hiszen, ki ne próbálta volna már ki, igaz?), amely az erős vízsugár segítségével úgy is elélveztet, hogy abszolút nem nyúlsz a farkadhoz. Csupán a vízsugár útját kell jól megválasztani: a makk elülső részén, a húgycsőnyílás alatt a fiúk rendkívül érzékenyek, ezért ide irányítva a zuhanyt, rövid időn belül orgazmus és magömlés váltható ki. A másik a már említett porszívó, amely szívóhatásával egy szopó szájat képes utánozni, s így akár orgazmusig is képes szívni a farkadat. Tapasztalatom e téren még nincs (szerintem nem is lesz, de soha se mondd, hogy soha… :o)), mindenesetre tessék óvatosan próbálkozni, mert a mai porszívók igen erősek tudnak ám lenni.
Gomba-módszer:Ilyenkor péniszünket úgy képzeljük el, mint egy gombát. A farkad teste lesz a gomba törzse, míg a makkod a gomba feje. Egyik kezeddel támaszd meg a farkad, fond körbe az ujjaiddal, míg a másikkal (jellemzően a jobbal) közelíts felülről a makkodhoz, tenyereddel kezdd el dörzsölni körkörösen farkad feji részét. Csinálhatod passzívan is, ilyenkor a tenyered mozdulatlan marad és az alatta lévő farkaddal körözve hozzá préseled a makkodat. Mindkét fajta maszturbáció nagyon élvezetes.
Kanapé dugása: Erről már érintőlegesen volt szó, most azonban nézzük meg a gyakorlatban is ezt az önkielégítési technikát. Szükséged lesz hozzá egy nejlonzacskóra, vagy ha nincs, akkor a hétvégi bevásárlásról visszamaradt nejlon bevásárlószatyor is megteszi (ez esetben vigyázz, mert a színes, mintás nejlonzacskók könnyen foltot hagyhatnak, s ez nagyon kellemetlen, hacsak nem tetszik kifejezetten a farkad például kék mintázatban…). Helyezd be a zacskót egy kanapé ülőszivacsa alá, rendezd el, hogy mindenütt több réteg legyen, ezáltal kellemes élményt nyújt majd a farkadnak. Ha szükségét érzed, az így kialakított nyílásba tölthetsz egy kis síkosítót is, hogy könnyebben csúszkáljon péniszed ki-be. Ezzel készen is vagyunk, nincs más dolgod, mint letérdelni a nagyszobai kanapé elé, bedugni a farkad és csak dugni és dugni. Akár bele is élvezhetsz, hiszen egyszerűen kicserélhető és kidobható a spermával teletöltött példány. Ez a technika az ún. misszionárius pózban is gyakorolható, ilyenkor az ágyon hasonfekve, egy résbe kell behelyezni a zacskót, és péniszedet ebbe kell bedugnod.
Játék ecsettel: A hagyományos festőecset és a nagyobb, szobafestésre használatos társa is alkalmas erre a játékra. Lényege, hogy merítsük forró vízbe az ecsetet, majd ezzel kezdd el símogatni, izgatni a makkot. Lehetőleg finom anyagú terméket használj, a hatás nem fog elmaradni: mintha sok apsó nyelvecske nyalogatná a makkod, hihetetlen jó érzés. A kis ecsetek finomabb, míg a széles, nagy ecsetek sokkal intenzívebb izgatást idéznek elő, ezáltal gyorsabb és hevesebb orgazmust élhetsz át a használatukkal.
Maszturbálás nadrágban: Ehhez nem kell túl sok kommentár, lényege, hogy a farmeren vagy szabadidőn keresztül símogatot, dörzsölöd a farkad és a heréid. Tanácsos alsónadrág nélkül végezni a műveletet, mert így teljes egészében éri a nadrág anyaga minden szervedet, fokozva az izgalmadat. Extra stimulálást érhetsz el, ha hüvelyk- és mutatóujjad közé csippented a makkod és így kezded gyúrogatni azt. Ha erősen csinálod, pár percen belül garantált a nadrágba élvezés.
Kibújtatós-módszer: Az előző módszerhez hasonló technika, ennek lényege, hogy nem vetkőzöl le teljesen a maszturbáláshoz, hanem az alsónadrágod, farmered rajtad marad. Ilyenkor a tökeidet és péniszed testét dörzsölő ruhanemű plusz izgatólag hat nemi szerveidre a maszturbáció során. Különösen olyankor hasznos ez a technika, ha szorult helyzetben vagy (rokonoknál, iskolában vagy munkahelyen), ahol gyorsan és a lehető legkevesebb előkészületet igénylő, gyors önkielégítésre vagy utalva.
Tenyér megdugása: A módszer hasonlít a sima maszturbációhoz, de a legfőbb különbség az, hogy ilyenkor a kéz mozdulatlan marad, a csípő és a farok végzi a szükséges mozgásokat. Lehet térdelve, állva is végezni, sőt úgy is, hogy a kezed az asztal szélére teszed, itt egy gyűrűt formázol az ujjaiddal és az asztal mellé állva dugod meg a kezed. A lehetőségek ez esetben nagyon sokfélék.
Fordított kéz: A módszer lényege, hogy olyan helyzetbe “csavarod ki” a csuklódat, hogy olyan érzést kelthetsz kezeddel a farkadon, mintha egy idegen verné azt, fantasztikusan új és izgalmas érzést okozva ezzel magadnak. Egyszerűbb, mint amilyennek tűnik: úgy helyezd el a kézfejed, hogy a hüvelykujjad a hasad és a farkad felső része felé essen, mutatóujjad és a többi pedig a herezacskódnál és péniszed alsó felén legyen. Elsőre kicsit szokatlan ez a fajta önkielégítés, de később meglátod, élvezni fogod. Szó szerint…
Tenyér-technika: Péniszedet egyik kezeddel fektesd végig a hasadon, majd a másik tenyeredet lapítsd rá péniszed alsó felére, amely ilyenkor felül helyezkedik el. Mozgasd kezed lefele, a herezacskó irányába, majd vissza fel, a hasad irányába. Nagyon kellemes és izgató ez a technika is.
Pumpálás: Húzd vissza farkadon a fitymát, majd a pénisz tövénél fogd le a bőrt. A másik kezeddel lentről felfelé haladva kulcsold össze a markod a farkadon és préseld a pénisz testét és a makkot. E módszernél ajánlott síkosító anyag használata is, mivel a felhúzott fityma miatt a makk csupaszon van és érzékenyebb fiúk esetében a kéz érintése kellemetlen érzést okozhat.
Varázsujjak: Egy egyszerű, ám zseniális módszer a gyönyörhöz vezető út színesebbé tételéhez. Mint tudjuk, a pénisz legérzékenyebb része a makk alsó fele. E technika alkalmazásakor ezt ingereljük, vagyis csupán az egyik kezedre lesz szükséged: kezdd el simogatni és dörzsölni a makkod elülső részét, közvetlenül a húgycsőnyílás alatt, rövid időn belül érezni fogod, amint péniszed intenzíven reagál majd az érintéseidre. A másik kezeddel megtámaszthatod a farkad, hogy intenzívebb dörzsöléseket végezhess, vagy simogathatod a tökeidet stb..
Tűz-csiholás: Képzeld el, amint egy erdei kempingezésen vagy, és tábortüzet készülsz rakni. Ha nincs nálad öngyújtó, kézenfekvő megoldás a hagyományos, tűzcsiholós technika, amikor is egy álló fadarabot körkörösen dörzsölsz egy fekvőn. Nos, esetünkben a farkad lesz az álló fadarab, kezeiddel támaszd meg két oldalról és kezdd el úgy mozgatni, mint a képzeletbeli tábortűznél a fát: a jobb kezeddel előre, a ballal hátra gőrdíted a pénisz testét, majd ugyanezt vissza, így forogni kezd.
Összefont ujjak: Fogd két kezed fözé a farkad és kulcsold össze az ujjaidat körülötte. Ezáltal mintegy műpina, úgy szoríthatod meg a szerszámod, majd kezdj el fel-le, oldalirányú és csavaró mozdulatokat végezni a kezeiddel. A közösülés érzéséhez nagyon hasonlót élhetsz át a módszer segítségével, az összekulcsolt kezeid szorításának fokozásával pedig egyre erősebben ingerelheted magad egészen a magömlésig.
Forrás: Gaysite, Szexpláza és Stanton Dowd Az önkielégítés gyakorlati kézikönyve. További fejezetek itt. Intim Center sex üzlet és webáruház szexualitásal kapcsolatos további cikkeket olvashatsz itt.

Sexshop ajánló szexuális segédeszközökből

Sexshop ajánló szexuális segédeszközökből. Ha szexshop erotikus kellékről bővebb információt szeretne kapni a termékről akkor kattintson a termék képére vagy nevére. Ekkor a termék oldalára jut el, ahol a termékről részletesebb tájékoztatást kaphat. Ezt megvásárolhatja úgy hogy megrendeli a wehshopban, vagy az üzletünkben ami minden nap nyitva tart megtekintés és kipróbálás után személyesen megvásárolja. Az aktuális ajánlott szex cikkek:
Desire Barbie luxus, multifunkciós vibrátor, Extravagáns harisnya a Cottelli Collection cégtől, Gary B szexpasi – Rózsaszín nyuszis tojásvibrátor és csiklóizgató egyben – Tenga 3D maszturbátorok

STU Stemina Fleshligh arany színű péniszedző, maszturbátorToyJoy hármas vibrációs tojás távirányítóvalPerrine játékos cicaruha a Livco Corsetti kollekciójábólCherri, a katonai szexbabaKompakt kézi csiklómasszírozó hosszú utazásokhozAnal Stimulator, fekete, zselés prosztata masszírozóLivco Riona, érzéki fekete cicaruhaPuding rózsaszínű, 3 db-os vibrációs golyó a ToyJoy-tólLivCo Corsetti Zuri, egy új, lélegzetelállító cicaruhaHobbit Holly felfújható mini szexbabaPuding rózsaszínű, 3 db-os vibrációs golyó a ToyJoy-tólLoveclone száj maszturbátorFleur, a legédesebb szobalány, szexbabaHosszú, fekete lakk kesztyűLoveclone RX anyagú, szuper realisztikus punciTrigger Travis felfújható, néger szexbabaSzexi tanítónéni jelmez a Chilirose-tólToyJoy Esprit D Amour vibrációs tojás, türkiz színbenFirst Love hármas gésagolyó Kegel-gyakorlatokhozAndromeda tangaMini Dirty Old Man szexbaba, annak, aki az öreg pasikara izgulRózsaszín nyuszis tojásvibrátor és csiklóizgató egybenWet Naturals, dúsított, víz alapú síkolsító gélAgave szexi tangák a LivCo kínálatábólRee Happy Single vibrátor, negro feketében, kezdőknekPascal felfújható manöken szerelembabaLivco Artemida szexi, ízléses testharisnyaTenga 3D maszturbátorokCotelli szatén hosszú kesztyű piros színbenTCB Taking Care of Business vízálló vibrátorWet Silky Supreme prémium síkolsító gél, érzékeny bőrreRee single, zöld, függőlegesen erezetes vibrátorExtravagáns harisnya a Cottelli Collection-tőlGary B szexpasiRegal Vibe ízléses csiklóizgatóDesire Barbie luxus, multifunkciós vibrátorCottelli Collection, erotikus nyitott harisnyaFeljfújható nagyi szerelem babaOdeco 12 sebességű, dupla tojásos vibrátorLady Finger, multisebességes minivibrátorIker szexi szexbabák, ha már egy felfújható guminő nem elégSheila, Chicago szexi fefújható rendőrbabája, guminőjeVízálló, tojásdad formájú vibrátoros játékszerEgészalakos, vadító testharisnya, Livia Corsetti kollekciójábólTeeler G-pontos, egy ujjal vezérelhető vibrátorMini, felcsatolhatós pillangó, nőknek, hölgyeknekCottelli Collection, erotikus nyitott harisnyaFeljfújható nagyi szerelem babaOdeco 12 sebességű, dupla tojásos vibrátorLady Finger, multisebességes minivibrátorIker szexi szexbabák, ha már egy felfújható guminő nem elégSheila, Chicago szexi fefújható rendőrbabája, guminőjeVízálló, tojásdad formájú vibrátoros játékszerEgészalakos, vadító testharisnya, Livia Corsetti kollekciójábólTeeler G-pontos, egy ujjal vezérelhető vibrátorMini, felcsatolhatós pillangó, nőknek, hölgyeknekFelcsatolható vibrációs péniszBig John cowboy baba levehető pénisz vibrátorralÉletnagyságú kalóznő szerelembaba

Cotelli szatén hosszú kesztyű piros színben – Pascal felfújható manöken szerelembaba – Mini Dirty Old Man szexbaba, annak, aki az öreg pasikara izgul – Livco Artemida szexi, ízléses testharisnya – Wt Silky Supreme prémium síkolsító gél, érzékeny bőrre – Ree single, zöld, függőlegesen erezetes vibrátor – Andromeda tanga – TCB Taking Care of Business vízálló vibrátor – Életnagyságú kalóznő szerelembaba – Felcsatolható vibrációs pénisz – Wet Naturals, dúsított, víz alapú síkolsító gél – Agave szexi tangák a LivCo kínálatából – First Love hármas gésagolyó Kegel gyakorlatokhoz – Big John cowboy baba levehető pénisz vibrátorral – ToyJoy Esprit D Amour vibrációs tojás, türkiz színben – Odeco 12 sebességű, dupla tojásos vibrátor – Feljfújható nagyi szerelem baba – Cottelli Collection, erotikus nyitott harisnya – Ree Happy Single vibrátor, negro feketében haladóknak és kezdőknek – Loveclone RX anyagú, szuper realisztikus punci, vagy köznyelven pina, suna – Trigger Travis felfújható, néger szexbaba – Szexi tanítónéni jelmez a Chilirose cégtől – Hosszú, fekete lakk kesztyű – Mini, felcsatolhatós pillangó, nőknek, hölgyeknek – Teeler G-pontos, egy ujjal vezérelhető vibrátor – Iker szexi szexbabák, ha már egy felfújható guminő nem elég – Lady Finger, multisebességes minivibrátor – Egészalakos, vadító testharisnya, Livia Corsetti kollekciójából – Sheila, Chicago szexi fefújható rendőrbabája guminője – Vízálló, tojásdad formájú vibrátoros játékszer – Puding rózsaszínű, 3 db-os vibrációs golyó a ToyJoy-tól – Hobbit Holly felfújható mini szexbaba – LivCo Corsetti Zuri, egy új, lélegzetelállító cicaruha – Loveclone száj maszturbátor – STU Stemina Fleshligh arany színű péniszedző maszturbátor – ToyJoy hármas vibrációs tojás távirányítóval – Perrine játékos cicaruha a Livco Corsetti kollekciójából – Cherri, a katonai szexbaba – Kompakt kézi csiklómasszírozó hosszú utazásokhoz – Anal Stimulator, fekete, zselés prosztata masszírozó – Livco Riona, érzéki fekete cicaruha – Fleur, a legédesebb szobalány szexbaba.
A választék az egyszerűbb erekció-gyűrűktől a komplikáltabb és összetettebb művaginákig és vibrátorokig terjed, megtalálható minden a sex shopban, ami az izgalomhoz szükséges lehet. Például a péniszgyűrűk, hosszabbítók: Minden férfinek ajánlatos, aki erekcióját szeretné az egekig fokozni! Aktívabb, hosszabb együttlét, valamint teljesebb szex. Különösen szeretnénk felhívni a figyelmet a nagyon puha, rugalmas, zselés vagy szilikonos anyagból készült péniszköpenyekre: a kiálló kis pálcikák, gömbök a nő hüvelyfalát eddig még soha nem látott módon stimulálják, miközben enyhén szorítják a péniszt. Ez a sex shopban kapható termék mindkét fél számára felejthetetlen élményt nyújt! Nature skin: Szexi kiegészítőt szeretnél, de eleged van a mű dolgokból? A legjobb helyen keresgélsz a sex shopban, hiszen a Nature Skin anyaga maximálisan a valódi bőr érzetét kelti, ezzel biztosítva az áhított extázist. Ma már ebből a fantasztikus anyagból a normál és speciális anál vibrátorok mellett egyéb kiegészítőket is készítenek, mint például normál és dupla dildót, butt plug-ot. A budapesti szexshop további termékajánlóit itt nézheted meg: ez a 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1.