Címke: orális szex

Cunnilingus, orális technikák férfiaknak

Az orális szex körébe tartozik minden olyan szexuális tevékenység, amikor a nemi szerveket szájjal, nyelvvel stb. ingerlik. A – vélhetően az ember felegyenesedése óta ismert és gyakorolt – módszer közmegítélése kultúráról kultúrára, korról korra változó; korai említései közül kitűnik a Káma szútra.
Cunnilingus, orális technikák férfiaknak, avagy örömet szeretnénk szerezni orális szex közben. A nők orális izgatásánál nagyon fontos, hogy biztonságban érezzék magukat, és hogy maximálisan megbízzanak partnerükben. Csak így tudnak feloldódni, és teljesen átadni magukat az élvezetnek.

puncit_nyal_a_ferfi

Az állandó kommunikáció is fontos. A hölgyeknek jelezniük kell a partner felé, hogy hol jó nekik. Ezt akár szóban vagy apró nyögésekkel is megtehetik. A férfiak pedig érzéseiknek adhatnak hangot, ettől a nők könnyebben ellazulnak.
Érdemes megemlíteni a lábak helyzetét, mivel sok nő csak nyújtott lábbal képes elélvezni. Ezért a testhelyzetre mindenképpen figyelmet kell fordítani.
Lényeges az is, hogy orális szex közben nem szabad kapkodni. Lassan és gyengéden kell csinálni. A nők szeretik, ha az izgatás folyamatos, és egyenletes. Az izgatást sosem a csiklón kezdjük, mivel az ilyenkor még nagyon érzékeny. A nemi szerv közvetlen izgatását egyfajta “előjáték” előzze meg. Kezével először lágyan simogassa a nő erogén zónáit (pl.: hát, nyak, mell, comb belső fele). Ha már eléggé ellazult partnere, ereszkedjen le a nemi szervéhez! Gyönyörködjön benne! A férfiakat a látvány is lázba hozza, így még nagyobb odaadással tudja partnerét izgatni.
Néhány szó a különböző szeméremszőrzetekről: Vannak, akik szeretik a dús fanszőrzetet és vannak, akik egyáltalán nem kedvelik azt. Tény, hogy manapság a divat egyre inkább a csupasz nemi szervet követeli meg a hölgyektől. Ha partnerünk mégis meghagyja szőrzetét és félünk a szánkba kerülő kóbor szőrszálaktól, akkor az “előjáték” során ujjainkkal fésüljük végig partnerünk szőrzetét, így őt ezzel izgalomba hozzuk és a szőrszálakat is eltávolítjuk.
Tehát, miután partnere ellazult, kezével kezdje el simogatni a szeméremrés környékét, először körkörös, majd hosszanti irányban. Miután beindult a nedvesedés, elkezdhetjük használni ajkunkat és nyelvünket. A nemi szerv környékén is célszerű a fokozatosság elvét követni és a csiklót a legvégére hagyni. Sok nő szereti, ha végbélnyílását nyalogatják. Akár innen is el lehet indulni, aztán fokozatosan az ajkakon keresztül a csiklóig.
A szeméremajkak izgatásánál ügyelj arra, hogy ne húzd szét őket túl erősen, mert ezzel fájdalmat okozhatsz. Inkább nyelveddel izgereld, és idővel magától szétnyílik.
Sok nőt nagy izgalomba hoz, mikor a férfi nyelvével behatol a hüvelybe, és ott a pénisz mozgásához hasonló mozdulatokat végez. Izgatásnál nyelve mellett használja a kezét is, simogassa partnere erogén zónáit! Ujjad használhatod péniszed helyettesítésére: óvatosan csúsztatsd be a hüvelybe (mindenképpen legyen nedves az ujjad). Ujjaid a nyelvvel együtt használva sokkal összetettebb élvezetet nyújthat a hölgynek. Ha partnered már kellően felizgult, elkezdhető a csikló izgatása. A csiklónak nincsenek saját nedvei ezért fontos, hogy mindig nedves legyen. Az orgazmus alatt se hagyd magára a csiklót, viszont legyél még finomabb, hiszen ilyenkor minden fokozottan érzékeny. Az izgatást gyengéden folytatva újabb orgazmust érhetsz el.
Szeretkezés után hagyjon egy kis időt partnerének, mivel a nők orgazmus után még egy ideig izgalomban vannak. Ilyenkor megölelheted, simogathatod, kényeztetheted.
Orális technikák férfiaknak:
Csikló izgatása – A csiklót mindig tartsd nedvesen! Nyelved fel-le, jobbra-balra, illetve körkörös irányban “táncoltatsd”. Nyelved alsó, puhább felével még gyengédebben izgathatod partnered csiklóját.
Perineum izgatása – A perineum vagy gát a hüvely és a végbélnyílás közötti terület. Idegvégződésekben igen gazdag, ezért különösen alkalmas az izgalom fokozására. Simogatsd ezt a területet nyelveddel vagy kezeddel.
Behatolás a hüvelybe – Sok nő különösen izgatónak tartja, ha a férfi nyelvével be-behatol a hüvelybe. Ha nyelveddel a csiklót izgatod, benedvesített ujjad is bedughatod a hüvelybe.
A csikló szopogatása – Vedd ajkaid közé partnered csiklóját és az azt fedő bőrredőket, és óvatosan szopogatsd, szívd azokat. Ezzel eléred, hogy a csikló a saját “fitymájában” mozogjon. Ajkaiddal húzó mozdulatokat, csak az izgalom legfelső szakaszában végezz, miután partnernőd jelzett, hogy már közeledik az orgazmushoz – ekkor már ne “kalandozzon” el nyelveddel, csak az adott területre koncentráljon, a csikló ingerlése pedig legyen monotónabb és határozottabb.
Szalagocska izgatása – A szalagocska egy a csikló felett található bőrkapcsolódási pont. Hajlítsd fel nyelved felső ajkadhoz és végezz jobbra-balra mozgásokat az alsó, puhább részével.
Rezegtetés – Társadnál nagy izgalmat válthat ki, ha csiklójára teszed nyelved és óvatosan elkezded rezegtetni.
69 – A Káma Szútra “hollóegyesülés”-nek nevezi, amit legtöbben “hatvankilenc”-nek vagy “franciázás”-nak hívunk. Vagyis amikor a partnerek fordítva fej-láb irányba helyezkednek el. Ez a póz lehetőséget ad arra, hogy egyszerre adják és kapják az ingereket. Van, aki szerint ez nagyon izgató, mások inkább szeretnek egyszerre csak egy dologra koncentrálni (adni vagy kapni). Tipp: fokozhatod az izgalmakat, ha mindketten egy jégkockát vesztek a szátokba és lehűlt ajkaitokkal és nyelveitekkel izgatjátok egymást.

Szexshop kellékek már a vallásosoknak is!

A szexshoppal kapcsolatos megitélések változnak. A legtöbb ember számára nem csak a közösülés, a nemi szervek egyesülése jelenti a szexet. Változatosságra, különleges élményekre törekednek. Szexshopban vásárolt szexi ruhákkal, erotikus fehérneműkkel, szexi jelmezekkel és izgalmas eszközökkel bővítik a hálószobai erotikus kellékeiket. A legelterjedtebb, és legismertebb szex segédeszköz a vibrátor. Mindenképpen próbáld ki ezt a vibráló örömforrást, vibrátor vásárlási tanácsok és infók itt.

szexsop-dildoval-pozol-a-MILF-no

Az tény, hogy az egyházi tanítás a szexualitást kizárólag házassági szentségben fogadja el bűntelennek. A házasság előtti nemi kapcsolat is paráznaság, illetve az igen komoly bűn, házasságtörés, ha nem a házastársával szeretkezik valaki. A mai korban ez nagyon furcsa elképzelés lehet, de nem az igazságon alapuló tanításnak kell változnia, ha változik a világ: az abszolút helyes nem változik, nem szabad az elvárásokhoz igazítani. Ha ma az emberek cserélgetik a partnereiket, egy huszonévesnek már több nemi kapcsolata is volt, abból én nem azt látom, hogy a tanítással ezt legitimálni kellene, hanem éppen azt, hogy az elértéktelenedő emberi kapcsolatok, széthulló családok, megnyomorodott lelkületű gyermekek is azért jutottak ide, mert az erkölcs hanyatlik. Ennek a szexualitás nem a legfontosabb eleme, csak a többség számára ez érdekes.
Például az orális szex sem támogatott, jóllehet nem főbűn. Egyszerűen arról van szó, hogy rendetlen cselekedet a szexualitás valódi célját tekintve, mely nem kizárólag az örömszerzés. Az orális szex némiképp olyan, mint az egyébként a tisztaság erénye ellen való önkielégítés, mert csupán az egyik partner élvezi. Ilyenkor nem tud a szív, a test és a lélek egyszerre összeforrni, ami eksztatikus, mennyei érzése a hagyományos koitusz során megvalósulhat.
Manapság már a vallásos emberek is nyitottabbak a szexuális segédeszközökre is, az pl. a legszigorúbb hit, az iszlám klérusa is engedélyezte a szexüzlet látogatást. Vetkőzzön le a prüdéria vagy az álprüdéria!
Mekkában szexshop nyílt a vallásosok számára. Magyarországon szinte minden nagyobb városban van szexshop üzlet.
Budapesi szexshop üzlet több is van, a legnagyobb árukészlete az Astoriánál található Intim Center Sexshopnak van. Itt kabinok, is találhatók, és DVD filmek vásárolhatók, kölcsönözhetők, hatalmas a választék! Intim Center szexshop Budapest, Károly krt. 14. félemelet. Nyitva minden nap!
Az interneten nagyon sok online szexshop webáruház üzemel. Az árakban 10-20 % eltérés is lehet, de olyan helyről vásárolj, ahol sexshop bolti, üzleti értékesítés is van, mert egyszerűbb a csere, vagy garanciális ügyintézés. Arról nem is beszélve, ha megtetszik valami, azonnal megveheted személyesen is, és a kiszállítási idő is rövidebb, mert az áru raktáron van. Az Intim Center ideális választás mindazok részéről, akik fontosnak tartják az erotika minél teljesebb megélését. A szexshop Budapest területén érhető el, de legyen szó bármely városról, az online rendelés kényelmének köszönhetően lehetősége nyílik a világhálón keresztüli rendelésre. A szexshop Budapest területén kitűnő választás mindazok részéről, akik minőségi kiegészítők és ruhák mellett döntenének, de a szexbbolban lehetőség van a különböző anyagú szexkellékek, vibrátorok, dildók megtapintására, hogy ezzel is könnyebb legyen a választás. A sex webshopban rendelt termékeket anyagát csak kézhezvételkor ismered meg.

DVD kölcsönzés nem akárhonnan, szexshopból! Erotikus meglepetés estére!

Meglepetés ötlet: Filmnézés közben erotikus masszázs. Továbbgondolva: A film szexfilm legyen, mert a pasik imádják a pornót! Csak a pasik?
E
lőször is le kell szögeznem, nem ezt terveztem. A férjemet egy úgymond hagyományos mozi filmmel szerettem volna meglepni, de ha a „lúd kövér…” elvét nézem, változtattam menet közben az addigi elgondolásomon.

A történetet ott kezdem, hogy igen, egy nem mindennapi meglepetést szerettem volna meglepni tegnap este párom, aki egy több napos külföldi üzleti útról tért haza. Elviekben egy lágy vacsora utáni könnyű kényeztetésre gondoltam, erotikus masszázzsal és orális kényeztetéssel, amihez szükségem volt gyümölcsös vágykeltő masszázsolajra. Ezt akartam beszerezni gyorsan, tegnap délután az Intim Center szexshopjából.

Intim-Szexuzlet-Bp-Karoly-krt-14

Miért onnan? Egyszer már jártam bent a belvérosi, budapesti szexshop üzletben, és tudtam hogy exkluzív bérlakás megjelenése miatt biztosan nem bukhatok le, ha ott vásárolok. Úgy megyek be mint egy lakó, így nincs lebukásveszély!

DVD_pornofilmek_szexshopban_Intim_Center
Így is tettem. Bementem az sex shopba még a videó kölcsönzőbe tervezett utam előtt. (Vagy mint utóbb kiderült inkább mondom, hogy helyette.) Amikor beléptem egyből eszembe jutott, hogy minek is menjek még máshova, miért ne kockáztassak meg egy szexfilm kikölcsönzését. Ilyen még úgy se volt! Ez most valami más lehet! Egy igazi meglepetés. (Sokan kérdezhetitek most, miért nem a tv-ben kerestem szexfilmet? A válasz egyszerű, mert személyesen nagy kínálatból akartam én választani egy olyat, ami meglepetésként a kedvesemnek kézbe is adható, és esetleg a dobozba mást is rejthetek. (Bevallom ez a lépés kimaradt, pedig terveztem bele “egy kérhetsz tőlem egy szexi kívánságot” kupont. De nem sajnálom, azt majd később bevetem, egy másik estén, akár a közelgő házassági évfordulón.)
A DVD pornófilm vásárlással így kicsit feljebb téve a mércét válogattam a megannyi különböző stílusból – amatőr, fétis, állatszex, leszbikus, gay, csoportszex, óma, stb. – sok van belőlük az amatőr pornótól a perverzebb fajtájúakig. Ezt nem is gondoltam volna.
A készlet (több, mint 10 ezer film) hatalmas és laikus szemmel csak annyit tudtam előszörre kiválasztani, hogy valamilyen tini vagy leszbi filmkategória lehetne érdekes. Gyorsan ki is szúrtam a feliratokat a filmsorok felett, és levadásztam a nekem kellő polcokat. A hihetetlen gazdag filmválaszték közül a borítók alapján addig válogattam, addig-addig rakosgattam vissza egyet-egyet, hogy miért nem tetszik, míg csak 2 darab tok maradt a kezemben. Egy leszbikus és egy tini változatú film. Ezek közt kellett döntenem. Végül a tinit választottam.
Mi alapján döntöttem? Kérdezhetnétek. Az alap elgondolásom az volt, hogy kedvesem vajon melyiket választaná, ha beállítanék otthonra egy leszbi barátnővel. Korban hozzám illőt? Vagy fiatalabbat? Hm. a továbbiak, este történtek alapján mondhatom, helyesen tippeltem.
Ekkor még úgy gondoltam, kikölcsönzöm a filmet. Beszélgetve az eladókkal kiderült, ennél több variáció közül is lehet választani. A kölcsönzés mellett ott van a csere lehetősége is. Mint elmondták ez azt jelenti, hogy az első filmet kell csak megvennem teljes áron, és ha szeretném, meguntam a filmet, akkor becserélhetem azt többször is intimcenter_kabinokegy másikra, minimális díjért.  Hallva ezt a lehetőséget egyből ebbe szerettem bele. Előnyének gondolva azt, hogy „szabad kezet” adok annak a variációnak, hogy párom bármikor valamilyen másik filmre kicserélhesse ezt! (Itt megjegyzem a lehetőség adott egy és kétszemélyes kabinban való megnézésre is, itt a szexshopban. Ezt majd későbbi meglepetésnek esetleg bedobom.)
Sikerült nem elfeledkeznem a film mellett a masszázsolaj megvételéről, és azt is kiválasztanom. A Shunga masszázsolajokból egy levendula illatút vettem. Mindkettőt gondosan diszkréten becsomagolva indultam haza a sexshopból és a várva várt estén extra kényeztetésben, izgatásban részesítettem kedvesem. Gondolhatják… Felhőtlen siker!
Összességében csak azt tudom elmondani, hogy egy szexfilm-masszázsolaj páros meglepetésként feledhetetlen és mindenképp megfogadandó ötlet! Nekem nem csak egyszerűen bevált, de hogy folytassam a sztorit ma reggel a kávémmal éppen mentem be a hálószobába és azt láttam, amint párom a laptopján az Intim Center webáruházában nekem válogat meglepetés csiklóizgatót. (Az online webshopban a szexpiacon kapható vágykeltők, kielégítők, szexkütyük teljes választékát meg lehet rendelni, vásárolni…) Ekkor gyorsan úgy tettem, mintha nem láttam volna és kisurrantam a szobából. Már alig várom, hogy azt is kipróbálhassam!

P.S. Tényleg olyan nagy baj, ha a pasik örömüket lelik a pornóban? Mi mindenesetre amellett érvelnénk, ha már ő kedveli, kedveld meg te is… És hogy minek? Mert inspirál, különösen ha azokat a figurákat, amelyek a leginkább hatottak rád övön alul, ki is próbáljátok. Ez pedig arra jó, hogy ha esetleg nem találtad a megfelelő szavakat arra, amit igazán szeretsz, így megmutathatod! A netes beszámolók szerint egyre több nő meri felvállalni, hogy egy-egy igazán szexi jelenet számára is izgató, mi több, ma már a párok jelentős hányada az előjáték természetes részeként veti be a pornót. Mindkét fél örömére. Nos, ebben az új megközelítésben néztünk utána, miért is lehet elfogadható, mi több, inspiráló a pornó a szexualitásban.
Miért imádjuk?
Azt már rég tudjuk, hogy a pasi vizuális lény, és élvezi a szemen át érkező erotikus ingereket: a mezítelen női test látványát, és persze a pikáns részleteket. A szemközelbe hozott, izgalomtól gyöngyöző, kitárulkozó puncit, a kecses idomokat, az orális szex speciális szögből való megtekintését. De őszintén: szerinted mi, csajok mások vagyunk? Te még sosem leselkedtél, vagy figyeltél lopva másokat intim helyzetben? Na, a pornófilm is éppen ilyesmi, csak előre megrendezett jelenetekkel.
Valljuk be, néha fáradtak vagyunk ahhoz, hogy csináljuk, de a látvány azért csak izgalmas ilyenkor is… És akkor a szemnek okozott gyönyör nyomán mégiscsak belelendülünk mi magunk is – vagy nem. De utóbbi esetben továbbgondolhatjuk a dolgokat, és előre tervezhetünk arra az időre, ha majd ténylegesen kedvünk is lesz akcióba lendülni.
Feszültséglevezetésnek is kiváló a pornó. A szexjelenetek nézegetése, az általa kiváltott öröm, és persze kifejezetten a szexuális gyönyör ugyanis képes levezetni a napi vagy a hosszú távon begyűjtött stresszt. Ezt természetesen a valódi aktus is elősegíthetné, ám a pornónál, ha (mondjuk ki nyíltan) önkielégítés követi, nem kell teljesíteni a gyönyörszerzés során. Nincsenek kihívások és elvárások, vagyis nem keletkezik újabb feszültség, sőt!
A pornófilmek szereplői merészek és gátlástalanok. Olyan helyzeteket és pozíciókat is bevállalnak, amelyekről mi csak álmodozunk, de megvalósítani nem merjük őket. Többedmagukkal, furcsa eszközökkel, azonos nemű partnerrel vagy szokatlan helyeken… Nos, a pornó épp ezért hasznos: a megrendezett jelenetekben képszerűen jelenik meg az álom. Vagyis anélkül, hogy a tettek mezejére lépnénk, ártatlanul élvezhetők a megfilmesített álmok.
A pornófilmek segítségével ötleteket gyűjthetünk, amiket aztán az ágyban is kipróbálhatunk. És ha nem túl vad vagy nem megalázó, esetleg fájdalmas a megvalósítás, miért ne kísérletezhetnénk a gyakorlatban?
Miért utáljuk?
A pornófilmekben szereplő pasik és lányok válogatottan dögösek: mind egy szálig kockás hassal, ingerlően szép mellekkel, guszta, feszes popsival rendelkeznek. És ha a mi önbizalmunk éppen nincs a topon, úgy gondolhatjuk, a párunk esetleg nemcsak a figurákat, de minket magunkat is lecserélne az ágyban… Pedig ez nem verseny!
Jó, jó, hogy új ötleteket hozunk be a szexbe a pornófilmben látottak alapján, ez önmagában kellemes és izgalmas lehet, ám ettől kezdve vége a lazsálásnak… Mert eddig gyakoroltuk a misszionáriuspózt, a kutyát és a lovagló pozíciót, na de ha a pornófilmekből mást merítenénk, azt bizony be kell járatni.
Nem is utáljuk, inkább csak óvatosak vagyunk, és attól tartunk, hogy rákapunk a pornóra, vagy még inkább: hogy a párunk kap rá, és ne adj’ isten, nem a szex kiegészítésére kezdi használni, hanem helyette. Igen, ez rejt magában egy kis kockázatot: olykor előfordul, hogy a pornó kiszorítja a valódi szexet az ágyból, na de ez miért éppen velünk történne meg?!
Sokan azt hiszik, a pornófilmmel egy „harmadik” kúszott be az ágyba, és nem szeretnének, nem tudnak osztozni… Ezek az emberek – többségében nők – egyszerűen féltékenyek a filmben felbukkanó, vonzó lányokra, mert riválisként tekintenek rájuk. De őszintén: nem könnyebb egy olyan vetélytársat kezelni, aki egy gombbal kikapcsolható?
A nőket a pornófilmek olykor megalázó helyzetekben mutatják, és rossz szembesülni ezzel a kiszolgáltatottsággal. Hát, ezt az érvet elismerjük és elfogadjuk. Nemcsak a pornó, hanem maga a szex is olyan, hogy általában a nő van alul, és csak néha kerül felülre. Erről igazán nem a pornófilm tehet…

Szex terhesség, havivérzés esetén is

Havivérzés, havibaj, menstruáció, menzesz, terhesség idején is lehet szexelni. A szex időzítésének vannak különleges esetei. Ilyen mindenekelőtt a nő havivérzésének vagy várandósságának időszaka, amit sokan még ma is tabunak tekintenek a szex szempontjából. Pedig ez nemcsak, hogy indokolatlan, hanem mulasztás is, mert ma már tudjuk, hogy a nők éppen a menstruáció közeledtével igénylik leginkább a szexet, s ez a vágy többnyire a havi vérzés során is fennmarad. Szexuális eszközök használatánál mindkét esetben van egy két apróság amit figyelembe kell venni. Szexshop jellegű üzletben eladók tanácsai, vagy a szex segédeszközök webshop leírásai többnyire tesznek erről említést.

terhesseg_alatti_szex

Havivérzés: Orvosi szempontból a nemi élet ilyenkor sem kifogásolható, ha az érintettek nemcsak előtte, hanem utána is gondosan megmosakodnak. Ha viszont bármelyiküket nagyon zavarja a vérzés, a nő megteheti, hogy egy tampont fölhelyez mélyen a hüvelybe. (Ennek lehet egy olyan hátránya, hogy a hüvely túl szárazzá válik általa, tehát síkosító krémet vagy olajat kell alkalmazni.) Egyeseket azt tart vissza, hogy az ágynemű esetleg véressé válik, pedig ez könnyen elkerülhető egy megfelelően elhelyezett törülközővel. Még biztosabban elkerülhetők az ilyen „árnyoldalak”, ha nem az ágyban, hanem meleg zuhany alatt kerül sor a közösülésre…
Előfordulhat azonban, hogy valamilyen oknál fogva mégsem lehet szó közösülésről a havivérzés alatt. De miért jelentené ez azt, hogy akkor szexről szó sem lehet? Hiszen a szex nem csak – és nem feltétlenül – közösülésből áll, hanem (mint azt már bőven láthattuk) sok egyéb lehetősége is van: az ún. petting ezernyi változata. Egyetlen kivételt kell csak megemlítenünk: franciázni, orálszexelni, nyalni, s egyáltalán a nőt szájal ingerelni ilyenkor természetesen nem javasolt. De minden egyéb nemcsak szabad, hanem ajánlatos is!
ilyenkor a nők nemcsak érzelmi, lelki szempontból érzékenyebbek, hanem fizikai szinten is sérülékenyebbek, hiszen a méhszáj nyitottabb, a leváló nyálkahártya miatt a méh felülete hasonlít egy friss sebhez. Emiatt nagyobb a fertőzésveszély és minden külső inger fokozottabban érvényesül. Legyünk ilyenkor körültekintőbbek és fokozottan ügyeljünk a saját és partnerünk testének tisztaságára – az intimzuhany és a szappanos mosakodás viszont kerülendő, mert felborítja a hüvely természetes tisztulási mechanizmusait. A nőgyógyászok az óvszer használatát mindenképpen javasolják, nemcsak higiéniai szempontból, hanem mert ilyenkor sem zárható ki a teherbe esés.
Érzelmi hullámzások ellen gyengéd szerelmeskedés vagy szenvedélyes szex. Tény, hogy a szex ellazít, megnyugtat, endorfinokat szabadít fel, és az orgazmus folyamata ráadásul görcsoldó hatással is van a női szervekre.
Akinek viszont komolyabb fájdalmai vannak a vérzés alatt, a gyors numerák helyett inkább a gyengéd összebújást, a viszonylag óvatosabb szeretkezést, egymás dédelgetését részesíti előnyben. Egy meghitt együttlét érzelmi biztonságában feloldódhat mindkét fél, így a szex különösen jótékony hatású lehet az érzelmi hullámvasút ellensúlyozására. A havivérzések tehát alkalmat adnak a szokványos közösüléstől való eltérésre, s így a szex változatosabbá tételére. Szexuális eszközök, szexkellékek használatánál fokozottan higéniára kell figyelni. Puha, finom, bőrbarát anyagokból készült vibrátort vagy sex eszközöket használj.
Terhesség: Mivel a kismedence vérbősége fokozza a kéjérzetet, és ez csodás élménnyé varázsolja a szexet. Mégis még az orvosok között sincs mindig egyértelmű álláspont a várandósság alatti szexuális életről. Önmagában nem veszélyes az ilyesfajta testi öröm, mivel a magzat biztonságban fekszik, a méh pedig az orgazmus alatt még jobban összehúzódik. Az anyukát elöntő hormonok, főleg az ösztrogén miatt sokanak a szex ilyenkor jobb, mint valaha. Az orvosi tanács erre az időszakra az, hogy ha semmiféle probléma nem merül fel, akkor óvatosan, kíméletesen lehet folytatni a nemi életet. A szenvedélyes, esetleg durva együttlét nem ajánlott, mert ha megsérül a hüvely hámja, az fertőzések melegágya lehet. Ugyanígy, ha a kismama vérzést tapasztal, esetleg görcsei is vannak, akkor a vetélés veszélye miatt tilos szeretkezni. Terheség alatt sem indokolt abbahagyni az erotikus örömszerzést! Téves elképzelés, hogy a terhes nő nem kívánja az szexet! Lehetnek ugyan időszakok – hogy mikor (a terhesség elején vagy a vége felé), az egyénileg változó –, amikor kevésbé kívánja, de az is előfordulhat, hogy jobban kívánja! S hasonló a helyzet a férfinél is: egy terhes nő, aki az ő gyerekét hordozza, többnyire kívánatosnak tűnik számára.
Mindaddig, míg a terhesség normális lefolyású, olyan gyakran élhet szexuális életet, ahányszor csak akar. De lehet, hogy nem mindig akar. Eleinte a hormonális változások és a hányinger visszavethetik a szexuális érdeklődését.
A második trimeszter során a megnövekedett véráram a nemi szervekben és a mellekben általában visszaállítja a libidót. A harmadik trimeszterben azonban a testsúlynövekedés, a hátfájás, és egyéb tünetek ismét csökkenthetik a vágyat. A szex időzítésének ilyenkor sem kell lényegesen eltérnie a más időszakokban beválttól. Semmi sem indokolja például, hogy ritkábban kerüljön rá sor. Az esetleges reggeli rosszullétek ideje persze kihagyandó, egyéb kihagyások azonban csak orvosilag indokolt esetben (például koraszülés veszélye stb.) következzenek.
Nem mindegy azonban – főleg a harmadik hónaptól kezdve –, hogyan, milyen testhelyzetben kerül sor a szexre. A hagyományos testhelyzet (amikor a férfi ráfekszik a nőre) kerülendő ugyanúgy, mint a mélyre hatoló és heves lökések, ez talán nem szorul magyarázatra. Ajánlatos viszont, hogy a közösülésre oldalt fekvő helyzetben, hátulról kerüljön sor. Ha egyáltalán sor kerül közösülésre, s nem a petting változatos formáival szereznek egymásnak örömet. Az orális szex biztonságos a terhesség alatt. Egyetlen dologra kell csak figyelni: a partnere ne fújjon levegőt a vaginába, mivel ritkán, de megeshet, hogy a levegő elzár egy véredényt, mely életveszélyes lehet mind az anyára, mind a babára.
Szexuális eszközök használata nem tiltott, ugyanúgy lehet játszani velük önkielégítés vagy szex közben. A higiéniára kell fokozottan figyelni, nehogy a hüvelybe valamit fertőzés kerüljön.
Az anális szex nem javasolt a terhesség alatt, mivel fertőzést okozó baktériumoknak nyithat utat a vagina felé. A szülés körüli hetekben a közösüléstől mindenképpen tartózkodni kell, ám ez sem jelenti a pettingtől és a kielégüléstől való tartózkodást!

Mit tanulhatunk a szexben a keletiektől

Mit tanulhatunk a keletiektől, ázsia, japán, vietnám, kína. Érdemes kicsit elgondolkozni a távol-keleti szexkultúra hazai alkalmazhatóságán. Magánvéleményem szerint sok mindent érdemes lenne kipróbálni. Nem elsősorban az eszközökre gondolok – bár játéknak, változatosságnak ezek sem rosszak –, nem is a filozófiai magyarázatokra (jin és jang stb.), hanem a szeretkezési találékonyságra és ügyességre, a műgondra, amellyel életünknek ezt a mégiscsak alapvető területét körülveszik, ápolják.

asiai_tanulo_lany

A sex shopok is sok terméket árulnak aminek a kifejlesztése a keleti szexkultúrátra vezethető vissza. A Szexshop Budapest Intim Center is széles választékot kínál a webshopjában, vagy az üzletében, mert minden áru raktáron van és kapható, legyen az gésa jelmez, vagy kellék, vibrátor, dildó. Szexújságokat, szexkönyveket is lehet kapni és videókabinok is vannak.
Ez azért van, mert tudják, hogy a jó szex nem jön magától, meg kell tanulni! Csak a lehetősége van meg bennünk, ami azonban csakis tanulással és gyakorlással bontakoztatható ki. Főleg érzékiségünket és kommunikációs készségünket kell fejleszteni. Az előbbiben a simogatásnak, az utóbbiban az őszinte beszélgetésnek van döntő szerepe.
Duo Balls szívecskés gésagolyó A taoisták szeretkezési technikája a magömlés csaknem teljes mellőzését tartja a legfontosabbnak, ami egy kicsit túlzásnak tűnik számomra. Különösen, ha arra a magyarázatra gondolok, miszerint az „ondóveszteség” nehezen pótolható energiaveszteség, ami megrövidíti az ember életét. Ez ugyanis tévedés, a tudományos vizsgálatok nem támasztják alá. A magömlés természetes folyamat, az orgazmus természetes (bár nem föltétlenül szükséges) velejárója.
Az ejakuláció feletti uralom nem kimondottan új keletű kérdés. Férfiak milliói találták már magukat szembe vele, és vették fel vele a harcot. A régi keleti bölcsek is foglalkoztak már ezzel a problémával, kutatásaik nagy részét ennek szentelték. A folyamatot a legapróbb részletekig kielemezték, és a következőkre jutottak a testi szerelemmel még csak most ismerkedőknek:
– A nyomásos módszer technika a tapasztaltabb pároknál működhet sikeresen, mert szükséges hozzá a női partner beavatkozása is. Amikor a lány felül van, pl. lovagló helyzetben, és a férfi jelt ad, távolodjanak el, és néhány másodpercig ujjaival tartsa nyomva a férfi makkjának koronáját.
– A külső blokkolásos módszer a merevedésben lévő péniszre gyakorolt erős nyomás segítségével akadályozható meg a sperma kiáramlása. Lényege, hogy a férfi behatolás közben álljon meg egy rövid időre, lélegezzen mélyen, és húzza össze a hasának alsó részét, mintha visszatartaná a vizeletét. Közben olyan témákra gondoljon, amelyeknek semmi köze ahhoz, amilyen helyzetben éppen van. Egy kis szünet után ott tudja folytatni, ahol abbahagyta. Általánosságban kb. harminc másodpercnyi visszahúzódásra van szüksége egy pasinak, hogy elkerülje a korai magömlés kockázatát.
Gésa készlet egzotikus vágykeltőkkel – Az ázsiai összenyomós technika a legsikeresebb. A férfi szeretkezés közben, megállás és kiszállás nélkül is alkalmazhatja, így a partner előtt sem kell felfedni, milyen jellegű problémái vannak. Ehhez 2-3 másodpercig erős nyomást kell gyakorolni a végbélnyílás és a végbél közötti pontra, a prosztatára, melyet a férfiak G-pontjának is neveznek. Ehhez valamennyire be kell dugnia mutatóujját a végbélnyílásba, és a hüvelykujjával kívülről összenyomni ezt a területet. Közben egy nagy mély levegőt is érdemes venni, majd folytatható tovább a szeretkezés.
– Ne legyél se túl izgatott, se túl szenvedélyes.
– Tanulj meg finoman behatolni a partneredbe, és tudj gyors csípőmozdulattal kihúzódni is.
– Ellenőrizd, ahogy fokozódik a gyönyörérzet, és legyél képes abbahagyni az ismételt behatolásokat, ha túl izgatott vagy egészen addig, amíg megnyugszol, és visszatér az önkontrollod. Ehhez vagy teljesen húzódj vissza, vagy csak 2-3 centiméternyire, hogy csillapodjon a vágyad.
– A felszíni és a mély behatolásokat váltogasd.
– Minden körülmény között légy képes megőrizni a türelmedet.
– Szellemi erőfeszítésre is szükség van, partnereddel szemben próbálj meg minél közömbösebb maradni szeretkezés közben.
– Az orális szex a kezdő férfiak számára nagy kockázatot jelent, mert fennáll a korai magömlés veszélye, ezért inkább kerüld el. Fontos az elnyújtott szex.
– A keleti nők legfőbb titka, hogy önbizalmat tudnak adni a férfiaknak. Az önbizalommal teli férfi pedig fokozatosan meg tudja változtatni viselkedésében mindazt, amit a kedvese másnak szeretne látni. A keleti nő mosolygós, kedves, ámde visszahúzódó, és készséges. Jelenléte arra utal, hogy partnere biztonságban van, és bátran felkészülhet a szerelemre is. Az együttlét öröme számukra abban teljesedik ki, hogy az érzékek ünnepelnek, és a testi szerelemben, ahol mindent gyönyörűnek találnak. Az érzékek ünnepe az étkezés, a férfi örömének, ezen keresztül saját örömüknek felfedezése és a szexuális aktus egyaránt.
– A távol-keleti nő egyáltalán nem finomkodó luxus-baba. Teljes értékű nő. A testükre fordítják figyelmüket, mivel a szép test számukra első, és csak ezután jön az öltözék, ami lehetőleg csinos és egyszerű. Legtöbbjük hagyománytisztelő és puritán, így a dekor kozmetikumokból viszonylag keveset használ. Fontos számukra, hogy teljes testüket ismerjék.
– A lótuszvirág habbal illatosított fürdővízzel indul egy igazán kényeztető szerelmes éjszaka. A nő lassú és kényelmes mozdulatokkal vetkőzteti le partnerét, míg maga egy áttetsző kimonóban marad. A nő gondosan megmossa a partnere testét, egyetlen részt sem hagyva ki. Ugyanilyen gondosan, masszírozva, esetleg vízsugarat használva öblíti le. A hideg és a meleg vizet váltakoztatja, így serkenti a vérkeringést, és egyben ezzel teszi rugalmassá partnere testét. Olajos habbal borítja be kezét, amivel lassan masszírozni kezd, különös figyelmet fordítva az erogén zónákra. Türelmesen, sok időt fordít az előkészületekre, az illatokra, hangokra , fényekre, gyertyákra, lámpákra és a belső hatásokra. A keleti masszázs után lép csak maga is a fürdőbe és ekkor mossa le magát is, alaposan, saját testét partnere elé tárva. Az ellazult pár ekkor egymás testével masszírozza egymást. Óvakodnak a szögletes mozdulatoktól, a kerek, lágy mozdulatokra törekednek. Miután egy illatos törölközővel leitatták egymásról a vizet – erre az orchidea, vagy jázmin illata a legalkalmasabb – elfoglalják az ágyat, ami kemény, és nincsenek rajta felesleges dolgok.
– A keleti masszázst és a keleti nők titkait természetesen bármikor megtanulhatjuk, ha változatosabbá, kiegyensúlyozottá szeretnénk tenni életünket. Ne tévesszük azonban szem elől, hogy a társadalmi körülmények s a neveltetés erősen különbözik keleten és nyugaton, így ne várjuk el egyik napról a másikra egymástól azt, hogy szereptévesztés nélkül keleti emberként viselkedjen.
Aki a kínai szerelmi művészetbe szeretne beletanulni, először próbálja meg elhinni a következőt: a minden szempontból kielégítő szex a hosszú, egészséges, boldog és szellemileg aktív élet előfeltétele. Mi, európaiak hajlamosak vagyunk arra, hogy ebben a tekintetben kettéválasszuk az érzelmeket és a testi szerelmet, és külön kezeljük azokat. Létre kellett hoznunk a pszichoszomatika mesterséges fogalmát ahhoz, hogy a lélek – pszicho – és a test – szoma – jelenségeit együtt kezelhessük, és megmagyarázhassuk magunknak a két terület között működő kölcsönhatásokat. A kínai kultúrában erre sohasem volt szükség. Ott eleve abból indultak ki, hogy a lélek és a test egymástól elválaszthatatlan.
A jól működő mirigyek ifjúkorban annyi ondót termelnek, hogy a szervezet időközönként maga is kidobja a fölösleget, éjszakai magömlések formájában. Ezeket a kínaiak sem tudják megakadályozni.
A szeretkezések során persze sikerülhet megakadályozni a magömlést. Ennek azonban ifjúkorban könnyen a nemi berendezés megfájdulása (az ún. „vőlegénybetegség”) lehet a következménye, vagy az, hogy az ondó a húgyhólyagba ürül, amin aztán nehéz változtatni – így a férfi meddővé válhat. De az sem lenne célszerű, ha a nemi mirigyeket „leszoktatnánk” az ondótermelésről és ezáltal mintegy elsorvasztanánk.
Ezért csak jóval az ifjúkoron túl tartom indokoltnak a magömlés fokozatos mellőzését. Eleinte azt is inkább csak a gyakori szeretkezések esetén (például a harmadik és további „menetben” vagy a mindennapos aktusok esetén). Közép- és idősebb korban természetesen szaporodhat a magömlés nélküli aktusok száma. De minden életkorban helyes, ha nem erőltetik a magömlést.
A távol-keleti szexkultúra legfontosabb tanulsága számunkra: a magömlés késleltetésének megtanulása! Hasznosnak és eredményesnek ígérkezik az a technika, amellyel ezt elérni javasolják. S ez az, ami mindkét fél számára kielégítőbbé tenné a szexet! A magam részéről teljesen egyetértek J. Csanggal, aki szerint „ha a tao rávezetne bennünket arra, hogy figyelmünket az evés-ivás helyett az eddigieknél jobban a szeretkezésre irányítsuk, valamennyien boldogabbak és egészségesebbek lehetnénk.”
Cikkek japán, és keleti sex szex témában: 1. Távolkeleti szex és kultúrák, a gésák titkai 2. A szeretkezés, a szex taója 3. A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja 4. Szeretkezési mozdulatok és testhelyzetek 5. A mai és a keleti erotikus csókok, orálszex. 6. A merevedési zavar legyőzése 7. Szex, szeretkezés, masszázs és légzésgyakorlatok 8. A japán gésakultusz a gésák titkai 9. Mit tanulhatunk a keletiektől? 10. Ázsiai és japán szex és pornó.

Távolkeleti szex és kultúrák – Gésák titkai

Távolkeleti szex-kultúrák. Ugye ismerős, ha azt írom: jóga? Hiszen a hindu egészségkultúrának valamelyik irányzatáról – például a hatha-jógáról – már mindenki hallott. Erről magyarul is több könyv megjelent, s ma már nálunk is egyre többen gyakorolják. Ennek magyarázata, hogy korunkban kezdjük felfedezni a távol-keleti sex kultúrákat, a több ezer éves, ősi bölcsességet. S rájövünk, hogy abban sok minden ma is hasznosítható. A szexshopok is sok terméket árulnak aminek a kifejlesztése a keleti szexkultúrátra vezethető vissza. A Szexshop Budapest Intim Center is széles választékot kínál a webshopjában, vagy az üzletében, mert minden áru raktáron van és kapható.
Maradjunk most a szexnél. Nyújt-e valami hasznosíthatót ezen a téren is a távol-keleti bölcsesség? Ha azt írom: Káma-Szútra – mindenki tudja, hogy a szeretkezés hindu erotika tankönyvéről van szó, amelyet időszámításunk első évezredében írtak, összegyűjtvén a több ezer éves hagyományokat. Azt is sokan tudják, hogy jó ezer évvel később egy hindu megírta az Anangaranga, A szerelmi játékok istenének színpada című könyvet. S akkoriban készült mindezek arab változata is, az Illatos kert, amely szintén „hasznos és megszívlelendő szex tanácsokat” ad férfiaknak és nőknek. Az utóbbi évtizedekben mindhárom megjelent magyarul is. Tehát aki akarta, elolvashatta. Más kérdés, hogy mire ment vele, hiszen ezek az ősi „felvilágosító” könyvek nem tudományos, hanem pusztán tapasztalati alapon, egy primitívebb társadalom emberének íródtak. Ma már sok tanácsuk nevetségesnek tűnik. Nyilván alaposan meg kell szűrni mindent, ami ősi: kritikusan, mai szemmel válogatnunk kell, hogy eljussunk az időálló gondolatokig. Nálunk ez épphogy csak megkezdődött a keleti kultúrák viszonylatában.

keleti_szex_azsiai_szexkultura

A jógáról, az akupunktúrárólm gésák titkairól és néhány más dologról jelentek már meg korszerűen elemző könyvek, tanulmányok. Ám a szexkultúra eddig valahogy kimaradt a sorból, nincsenek ezzel foglalkozó szakembereink. Szerencsére más országokban – főleg Nyugaton – egy kicsit más a helyzet. A szexológia tudománya ott foglalkozik ezzel a kérdéssel. Érdekes, hogy a hindu mellett főleg a kínai és a japán szexkultúrával foglalkoznak – talán mert ez utóbbiakban több tanulság rejlik számunkra. A gésák titkai ismertek. A csábítás pont olyan strapás és hosszas gondoskodást kíván meg, mint a kerti munka. A virág csak akkor lesz szép, ha kitartóan, időt nem sajnálva, szeretettel gondozzuk. Szex-titkok Japánból, a gésáktól, a csábítás és rituálék nagymestereitől. A gésa ugyan mindent megtesz a kiszolgálandó úr kedvéért, azonban egyéniség, önmagával is törődik – csak azt teszi, amihez kedve van. Éppen ezért a szex opcionális lehetőség, nem kényszer. A gésa önmagát tökélyre fejlesztve műtárgyává, az erotika pediglen a szerelem eme papnőinél az érzékiség ünnepévé válik. A gésák tanácsai közül válogattunk…
– Mindenhez idő kell. Együtt reggelizni, meghallgatni a másikat és incselkedni. Ez a kellemes este reggeli előjátéka. Az állandó odafigyelés, kedvesség minden férfit levesz a lábáról. Az összebújást ne tekintse a szex bevezetőjének. A fürdést tekintse a lélek megtisztulásának. Legyen nyíló virág: engedje, hogy a férfi „öntözze” a tudatát, míg teljes pompájában kiteljesedik a szexualitása. A gésáknál a szex nem a jó teljesítmény kérdése, hanem a kisugárzásé. Nem azért imádják őket a férfiak, mert tanult szex-papnők, hanem azért, amit beléjük gondolnak. Ezt kell az európai nőknek megtanulni: ne hajszolja a teljesítményt és ne tegyen semmit a saját kedve ellenében. Olvasson sokat, művelje magát, lazítson. Ne keresse a feltűnést! A gésa egyénisége és műveltsége által válik kívánatossá. Automatikusan magára vonja a figyelmet. A gésáknak van „baráti köre nővérekből”, a dan-tai. Ön is keressen rokonlelkeket, akik támaszai lehetnek bármilye kérdésben. Velük kiránduljon, golfozzon stb. – bármit, ami feltölti. Ne hagyja, hogy gondolatai állandóan a férfiak és a szex körül kószáljanak.
– Érzékiség. Van, hogy a férif egy olyan gyengéd nőre vágyik, aki minden vágyát teljesíti, na, nem úgy, mint egy szex rabszolga, hanem mint egy igazi gésa. A gésák pontosan tudják, mi esik jól egy férfinak, hiszen ezt tanulják, és a teljes kényeztetésben részesítik kuncsaftjaikat. A féri számára egy masszírozás, finom csókolgatás mennyei örömöket ad. A legfontosabb a finom érintés, a vad karmolások és harapások durvák számára. Mivel a férfi lelkileg is érzékeny, a kulturált, visszafogott, intelligens és kedves lányokkal érzi jól magát. Ezek a tulajdonságok adják meg neki a lelki komfortérzést. Szeretkezés közben finoman harapdáld a fülcimpáját, és közben súgj a fülébe halkan kedves szavakat.
– A test a lélek tükre. A pozitív testtudat, az egyenes tartás jelzi, hogy a hölgy jól érzi magát a bőrében. Járás közben ne dőljön előre, lépjen kicsiket és próbálja a fenekét nem riszálva mozgatni. A lépés közben csak csípőből, elegánsan lépjen. Leüléskor is legyen kecses, s kézmozdulatai is fenségesek legyenek! Egy gésa a lábát és a kezét kitartóan ápolja. Peeling, éjszakára krémezés, ez az előírás. A manikűr és a pedikűr tartozzon hozzá a havi szépészeti restaurációhoz. A nőiességet a puha gyapjú és a szép esésű anyagok, pld. a selyem és szatén emeli ki. A kimonóhoz hasonlóan ingerlő minden könnyen nyitható ruhadarab: a keresztbe kötős pulcsi, a lapszoknya. A modern gésasmink kifejező: füsttel dramatizált nagy szemek, piros cseresznyeszáj. A haját hordja kibontva, vagy lazán feltűzve. Kerülje a túlságosan rövid vagy szigorú frizurákat.
Gésagolyó, két szexi ez az ikergolyó. A gésák titkának tartották sokáig, innen ered másik neve a gésa golyó. Ma már minden nagyobb szex shopban kapni lehet. Van olyan rokona is, ami nem csak két, hanem akár 3-4 felfűzött, gyöngysor szerű golyóbislánc, a lényege mindegyiknek ugyanaz: fenntartani a szexuális vágyat az orgazmus elérése nélkül.
– Orális szex, szájszex. Kedves nő, a férfiak megőrülnek tőle, ha – miközben gyengéden kényezteted a számára legfontosabb testrészét – a szemébe nézel. Egyfajta perverzitásként is definiálhatjuk ebben az esetben a szemkontaktust: annak ellenére, hogy az orális szex (sok nő szerint) megalázó szituáció egy nő számára, te, azáltal, hogy a fiúd szemébe nézel, szótlanul azt az üzenetet küldöd, hogy igenis felvállalod, amit csinálsz, sőt! Még élvezed is! Nem kell, hogy megalázónak érezd azt, hogy orálisan kényezteted a partnered: örömöt okozol neki, és azt se felejtsd el, hogy miközben a száddal, a kezeddel és a nyelveddel kényezteted őt, a “te kezedben van az irányítás”!
– A kielégült gésát kívánja a férfinem. A gésák ú.n. shunga-kon (fametszetek) szemlélik meg a szexuális pozitúrákat. Idősebb „nővéreiktől” is sokat tanulnak, valamint a férfiaktól is. A japán szerelmi kézikönyv nem olyan komplikált, mint a Kámaszutra. A japán művészet inkább a különféle „nyalánkságok” variálásából építkezik. Egyszerre simogatni a másikat különféle területeken, és a száját csókolni. Kellemes vágyat fokozó trükk az is, ha csak annyi ruhát vesz le magáról, amennyit muszáj. Így lassan, a különböző területeken végighaladva fokozódik az izgalom, miközben egyre több testfelület marad szabadon. Közben a fenn maradt selyemblúz simogatja a férfi mellkasát. A gésák legfőbb előírása azonban az, hogy a nőnek többször ki kell elégülnie mint a férfinek. Persze elégséges önbizalom kell ahhoz, hogy szégyenérzet nélkül saját kívánságainkkal törődjünk. A haladó gésák kedvence az extra-genitális orgazmus. Ez úgy működik, hogy közösüléssel felizgatjuk a férfit, míg majdnem orgazmusa lesz – ekkor azonban más testtájékát kezdjük izgatni. Egy kis gyakorlással már akkor is orgazmusa lesz, ha éppen a hasát puszilgatjuk. Mivel ilyenkor a testen végigfut az inger, a kielégülés sokkal hevesebb élményt nyújt. A szex végén töltsék együtt az időt: teázás, közös fürdés…s ha jó volt, jöhet a ráadás, az újabb cseresznyevirág-szüret!
Cikkek japán, és keleti sex szex témában: 1. Távolkeleti szex és kultúrák, a gésák titkai 2. A szeretkezés, a szex taója 3. A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja 4. Szeretkezési mozdulatok és testhelyzetek 5. A mai és a keleti erotikus csókok, orálszex. 6. A merevedési zavar legyőzése 7. Szex, szeretkezés, masszázs és légzésgyakorlatok 8. A japán gésakultusz a gésák titkai 9. Mit tanulhatunk a keletiektől? 10. Ázsiai szex és pornó.

Tanfolyamon tanulnak meg a pénisszel bánni

Az orosz fővárosban szextanfolyamot tartanak azoknak a nőknek, akik szeretnék fejleszteni az orális szexet, és bővíteni szexuális ismereteiket. A három és fél órás intenzív képzés 3500 rubelbe, vagyis körülbelül 24 ezer forintba kerül. Ez idő alatt 50-féle technikát mutatnak be, tanítanak meg a résztvevőknek. Szóval fizetnek azért, hogy bevezessék őket a szexuális technikák rejtelmeibe, és az orális szexbe. Ha szeretnél ilyen műpéniszt vagyis dildót megvásárolni, akkor az Intim Center Budapest Károly krt 14. sz. alatti szexshop üzletben nagy választék áll rendelkezésedre. Más szexkellékek is kaphatók, az online sexshop pedig itt található.

tanfolyamon_tanulnak_farkat_szeretni

A műpéniszeket, valósághű dildókat a tükörre ragasztják. A nők nézhetik magukat akció közben. Minden óra bemelegítéssel kezdődik, Natalia, az egyik oktató élethű műpéniszeken mutatja be a tökéletes kézimunka fortélyait. Ez után a lányok felpróbálják a csípőjükre csatolható műszerszámot, hogy az oktatók szerint könnyebben „beleképzelhessék magukat” a férfiak helyébe. A tanfolyam harmadik részében a résztvevők arról tartanak előadást, hogyan önkielégítenek a férfiak, majd a csoport ki is próbálja a tanultakat.

tukor_elott_szopnak

A tanár a tükör előtt mutatja a tennivalókat. Ezt követően kezdődik az orális technikák bemutatója. A péniszeket a tükörre ragasztják, így gyakorlat közben a nők figyelhetik magukat, miközben a tanárok elmagyarázzák nekik, mit csinálnak jól – avagy rosszul. Egy pszichológus pedig abban segít, hogyan érezzék magukat szexinek orálozás közben is.
Később a résztvevők az asztal mellett gyakorolnak, sőt a prosztatamasszázsból is ízelítőt kapnak. Prosztata masszázsról itt olvashatsz. Az asztalnál a különböző technikákat lehet gyakorolni. További képeket itt nézhetsz.

A szájjal kapcsolatos szex gyönyöre

Az petting oralitás gyönyöre és változatossága a sexben. Oralitás az latin szó, a szájjal kapcsolatos igényeket és tevékenységeket jelenti. Freud óta tudjuk, hogy a pszichoszexuális fejlődés első szakaszát éppen az orális igények túlsúlya jellemzi: a csecsemő leginkább a szopást élvezi, mindent a szájába vesz stb. Vannak emberek, akiknél ez a beállítottság rögzül, s fontos marad a száj foglalkoztatása (például rágógumival vagy cigarettával). De másoknál sem tűntek el teljesen az orális igények, csak átalakultak és a háttérben maradtak. A csókolózás – főleg a nyelvcsók – hasonlít a szopáshoz és a „szájjal birtokba vételhez”: részben talán ezért szeretjük annyira. A száj egyébként is az egyik fő erogén zónánk. Ingerlése tehát gyönyört és szexuális izgalmat kelt (ami akár az orgazmusig terjedhet). S ez nemcsak csókolózással lehetséges, hanem az ajkak és a nyelv más módon történő foglalkoztatásával is.

69_sex_petting

A képen 69-es pozícióban szájjal elégíti ki egymást a pár. 3D fotó. Amikor „szájjal ingerlés”-ről beszélünk, legtöbbször a nemi szerv ingerlésére gondolunk. Ezért könnyen úgy tűnhet, hogy a száj csak eszköze az ingerlésnek, amelyben a nemi szerv a fontos. Pedig hát ilyenkor a száj is kap ingerlést, s ezt a száj tulajdonosa általában élvezi – feltéve, hogy nem kényszeredetten, hanem önként és szívesen csinálja. Egyrészt azt élvezi, hogy partnerének milyen örömet szerez ezzel, másrészt azt az érzéki élményt, amit a partnere nemi szervének csókolgatása, „kóstolgatása” jelent. Hiszen ez még inkább hasonlít a szopáshoz, mint a csókolózás! Mindenesetre e téren fontos alapelv – ami persze az egész szeretkezésre érvényes –, hogy semmilyen belső vagy külső kényszer ne kapjon szerepet benne. Ezt azért hangsúlyozom, mert a szájjal ingerlést manapság egyre inkább a szexuális kultúra elengedhetetlen részének tekintik, és eleve elvárják a partnertől. Így sokan kényszerítve érzik magukat, hogy belemenjenek, holott nem kívánják, sőt idegenkednek tőle. Még ma is akadnak, akik a nemi szervet „piszkosnak” tartják, frissen mosottan is „utálatosnak”, s legszívesebben kézzel sem érnek hozzá, nemhogy szájjal. Jó lenne, ha megszabadulnának előítéleteiktől, s elfogadnák a magunk és partnerük nemi szervét. Itt több dolog segíthet. Például többször segítsenek partnerüknek (egymásnak) a nemi szerv megmosásában; így hamarabb megbarátkoznak vele, s tapasztalják, hogy tiszta lett. Azonkívül beszéljék meg partnerükkel idegenkedésük okát, eredetét, s feloldódásának lehetőségeit. Fontos annak tisztázása, hogy a partner maga szívesen csinálja-e a szájjal ingerlést, tehát megvan-e ebben is a kölcsönösség. (Egyesek ugyanis elvárják, de maguk nem csinálják.) A nők többsége szereti, ha orális szex (pina nyalás) esetében fokozatosan, apránként közelít a férfi szája a cél felé, előbb csókokkal, simogatásokkal stb. fokozza a vágyat, majd csak a végén nyal bele a punciba. A férfiak többsége viszont meg fog őrülni attól, ha ezt csinálod, ők amikor már az a fázis jön, hogy őket fogják kényeztetni, akkor minél hamarabb akarják, és csak gyötrésként élik meg, ha előtte hosszasan körbe puszilgatják.
Orálszex cikkek, tippek: Auto felláció amikor valaki saját magát elégíti ki szájjal szájjal, vagyis önszopás -Kunnilingváció csikló ingerlés mesterfokon – Cunnilingus, pinanyalás orális technikák férfiaknak – Lányok, milyen a sperma az ondó íze – Auto felláció , önszopás infók a cikkben itt – Orális sex tanácsok nőknek – Az orosz nők tanfolyamon tanulnak szeretni – Ne fogazz orálsex közben.
– Azt szeretném meg érdeklődni a nőktől hogy mindenkinek természetes az hogy a párjuk a szájukba élvezzen? Nekem több gondom is van ezzel: szerintem elég megalázó, és gusztustalan! A szaga is kellemetlen! Nem tudom hogy megtegyem e! Hozzá lehet szokni az ízéhez? Milyen érzés mikor először történik meg – vetődik fel, gyakori kérdés sok szexben nem jártas nőben. Fórum válaszok a kérdésre:
– Szerintem nem kell, hogy a szádba élvezzen. Amikor érzitek,hogy közeleg a vég, kiveszed, és hagyod oda spriccelni, ahová neked is kellemes. Aztán eljön majd az idő, amikor a szádban is az lesz…
– Nálunk a párom volt az,aki azt hitte,hogy ha a számba élvez, megaláz! De megnyugtattam, hogy ez nekem jó és egyáltalán nem érzem megalázónak; végülis nem erőszakolja a számba magát.
– Tegnap akartam végigcsinálni a páromnak, elhatároztam magamban, hogy egye fene. Mivelhogy beszéltünk is róla, hogy nagyon szeretné. Legnagyobb meglepimre meg nem hagyta, hogy megcsináljam neki. Megkérdeztem, hogy miért, mire azt mondta a kis aranyos, hogy azért, mert tudja, hogy én nem szeretem. Hasznosak lehetnek bizonyos gyakorlatok is. Ezek lényege: nemi szervhez hasonlító, tiszta tárgyak szájjal ingerlése. Nők számára például első lépés lehet saját, tisztára mosott hüvelykujjuk szájba vétele, szopogatása. De ugyenezt csokoládéval, jégkrémrúddal, sárgarépával, banánnal vagy bármi egyébbel megtehetik. (Közben persze el kell képzelni, hogy amit szopogatnak, az férfi nemi szerv.) Fontos, hogy mindezt érdekes játéknak fogják föl, ne pedig valami kötelező „házi feladatnak”. S ugyanez a játékosság jellemezze a valódi, szexuális szájjal ingerlést, amiben az ajkaknak és a nyelvnek van döntő szerepe, bármely testrészre irányuljon is az. Csókolgatni és nyalogatni – ez a két kulcsszó fejezi ki legjobban a pettingnek ezeket az orális formáit. Az orális szex a fogamzásgátlás eszköze lehet, mivel terhesség csak úgy jöhet létre, ha az ondó a vaginába kerül. Sokan ezért folyamodnak az orális szexhez a hagyományos közösülés helyett. Noha némelyeket taszít a gondolata, sokan mások izgatónak találják az orális szexet, és olyankor is élnek vele, amikor nem a terhesség elkerülése a cél, sokszor az előjáték részeként. Nemcsak a nemi szervek érzékenyek és vannak bőségesen ellátva idegvégződésekkel, hanem a száj, a nyelv és az ajkak is, ezért az orális szex élvezete nem pusztán a passzív félre korlátozódik.
Felláció – A leggyakoribb eljárás szerint az aktív fél a szájába veszi a merev pénisz makkját, miközben a kezével ritmikusan simogatja/mozgatja a pénisz többi részét; a herét és a pénisz törzsét is nyalni lehet. A péniszre kifejtett nyomást és dörzsölést gyakran szívó hatással élénkítik. A résztvevők kívánsága szerint az izgatásnak ez a formája az orgazmusig és ejakulációig vihető; a kilövellő ondót az aktív fél le is nyelheti. Megjegyzendő, hogy a pénisz intenzív szexuális ingerlése folyamán gyakran kis mennyiségű folyadék, előváladék jelenik meg a húgycső kimenetén, a pénisz végén. Ezt a folyadékot a Cowper-mirigyek állítják elő, és nem ondó, de tartalmazhat élő spermiumokat. Ezeknek a cseppeknek az a funkciója, hogy megtisztítsák a húgycsövet és előkészítsék az ondó kilövellésére, valamint hogy síkosítást nyújtson a fityma és a makk számára az előjáték és a közösülés során. Az egyik módszer szerint az aktív fél zümmögő dünnyögő hangot hallat, amellyel vibráló érzést hoz létre. Egy másik technika a mélytorok, amelyet azonos néven a pornófilmekben népszerűsítenek. Ennek során az egész péniszt beveszik a szájba, a törzsét enyhén meghajlítva, hogy feje részben lecsúszhasson az aktív fél torkán. – Ez kellő odafigyelés nélkül hányingert okozhat, valamint a lágy szájpadlás és garat lazább szövetei megsérülhetnek.
Autofelláció, önszopás – A férfiak kis százaléka rendelkezik megfelelő hosszúságú pénisszel és testi hajlékonysággal ahhoz, hogy saját péniszüket a szájukba vegyék; ezt autofellációnak (magyarul önleszopásnak) hívják. – Ez a technika megfelelő adottságok, illetve előkészületek nélkül ideiglenes vagy maradandó gerincsérülést okozhat.
Irrumáció – Az irrumáció hasonló a fellációhoz, azzal a különbséggel, hogy ez esetben a szájba mint passzív nyílásba hatolnak be. Ilyenkor arra a személyre, akinek a szájába behatolnak, passzív szerep hárul, és nemigen van módja befolyásolni az eseményeket. Ennek trágár neve szopatás.
Kunnilingusz – A kunnilingusz során a vulvát és különösen a csiklót (clitoris) csókolják vagy nyalják nyelvvel és ajakkal. A hüvely bemenetét is lehet nyelvvel izgatni. A kunnilingusz gyakran hatékonyabban tud egy nőt orgazmushoz juttatni, mint maga a közösülés, mivel közvetlenül a csiklót ingerli. A leheletet oly módon is lehet frissíteni (például erős mentolos cukorral), hogy a vulva is érezze a frissességet. A zümmögés kunnilingusz közben is lehetséges és hatékony, csakúgy mint felláció során. Akrobatikus képességeket igénylő mutatvány a nők számára, amikor orális önkielégítésben kívánnak részesülni, ez a fajta szexuális magatartás még az autofellációnál is ritkább autokunnilingusz (magyarul önkinyalás).
Hatvankilences – Mindkét fél egyszerre is végezhet orális szexet a hatvankilences pozícióban, amelyet az arab 69 sixty nine szám alakjáról neveztek el.
Zümmögés – A felláció vagy kunnilingusz passzív résztvevője gyakran izgatónak találja, ha az aktív fél a művelet közben zümmög vagy dúdol. E hatás révén az aktív fél szájában rezgés jön létre, bár a mechanikus vibrátortól eltérően a szájban eleve adott síkosító van (a nyál), és a száj finomabban igazítható. Anilingusz – Bár az ánusz nem tartozik a nemi szervek közé, az anilinguszt – a végbélnyílás orális ingerlését, amit szintén kinyalásnak neveznek – gyakran szintén az orális szex körébe sorolják.
Eszterlánc – A csoportosan végzett orális szex egyik formája az eszterlánc (angolul daisy chain). Legalább három személy vesz részt oly módon, hogy a résztvevők egy kört formálnak, és mindegyikük ad és kap is orális izgatást. A láncban tisztán heteroszexuális, férfi-nő kapcsolatot csak akkor áll fenn, ha páros számú résztvevő van.
A pettinghez szex shopban vásárolható szexuális segédeszköök nagy választéka. Megveheted személyesen tanácsok kiséretében sex üzletben, vagy megrendelheted online sex shop webáruházában. Az Intimitás a pettingről nőknek és férfiaknak: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez a ráhangolódás fontos – 3. A komolyabb petting lehetőségei és típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció, a szopás (orális szex) és nyalás – 7. További petting lehetőségek.

Petting, hangolódj rá és jó lesz

A jó szeretkezést valóban meg kell tanulni. De ez nemcsak közösülést jelent, s nem is ott kell kezdeni a tanulást. A szeretkezés kezdete általában könnyed petting, amin elsősorban a simogatást, az ölelkezést és a csókolózást értjük. Persze ezeket is csak akkor, ha érzéki (erotikus) örömszerzés céljából kerül rájuk sor. Vagyis a szexuális közeledés részeként, a régebbi szóhasználat szerint ezt a „flörtölés” fogalma fejezi ki leginkább.

petting_69_sex_oralis_izgatas_kolcsonosen

Sok nő előnyben részesíti a petting okozta örömöt! A petting nem egy újkeletű dolog, azonban a rohanó tempó, az örökös sietség háttérbe szorította, és a férfiakat a szexben is célratörővé, rámenőssé tette. Arról nem is beszélve, hogy az utódnemzés szempontjából is az aktus a fontos. A női emancipáció azonban a szexben is változást hozott! Már nem elviselői, hanem élvezői akartak lenni a szerelmeskedéseknek, ahol az orgazmus elérése sem kivételes dolog. Már pedig a nők számára a kielégülés többnyire az aktus közben a legnehezebb-különösen, ha arra túl gyorsan kerül sor- épp ezért inkább a pettinget részesítik előnyben.
Szexuális közeledésre normális körülmények között csak akkor kerül sor, ha az érintettekben van egymás iránt bizonyos fokú szexuális érdeklődés. Ez serkenti, motiválja az érintetteket a testi közelség keresésére és az egymással való beszélgetésre, kommunikációra. A közeledés kezdődhet hagyományosan (bemutatkozás, kézfogás stb.), vagy újabb divatok szerint például közvetlen hangú, tegező megszólítással és futólagos puszival. Régebbi ismeretség esetén az átkarolás és az arc vagy a haj simogatása sem ritka.
S itt már az érzékiség küszöbére érkezünk. A testi érintkezés bármely formája – sőt, annak képzeletbeli elővételezése is – szexuális izgalmat kelthet, erotikus örömet nyújthat. Még az egyszerű kézfogás is (főleg, ha nem futólagos), de különösen a simogatás, bárhol is történjen az! Tudom, most egyesek szívesen emlékeztetnének az „erogén zónák”-ra, mint a testfelület erotikusan ingerelhetőbb területeire. Főleg az ő figyelmüket hívnám fel azokra a – már újnak sem nevezhető – tudományos megállapításokra, melyek szerint az egész testfelület ingerelhető szexuálisan!
Egyes megfogalmazások szerint egész testfelületünk egyetlen, hatalmas „nemi szerv”, amelynek lehetnek ugyan érzékenyebb és kevésbé érzékeny részei, de mindenütt képes a reagálásra, ha megfelelő ingerlés éri. Ebből következik, hogy a szexuális közeledés a test bármely részén elkezdhető, de semmiképpen sem célszerű a fő erogén zónákon kezdeni. Ezek ingerlése ugyanis csak akkor kellemes, ha már történt bizonyos ráhangolódás a szexre, s már beindult a szexuális izgalom kibontakozásának folyamata.
A könnyed petting épp a ráhangolódást segíti elő; legegyszerűbben és leghatásosabban a simogatással és ölelgetéssel. Talán mondanom sem kell, hogy ezekben is a fokozatosság elvét ajánlatos érvényesíteni. Nem mindegy például, hogy hol és hogyan kezdődik a simogatás! Már tudjuk, hogy nem a fő erogén zónákat kell először simogatni. Hanem mit?
Receptet nem lehet erre adni, mert ez ízlés és találékonyság dolga. Mindenesetre nem árt figyelembe venni a partner egyéniségét és igényszintjét, s olyasmivel kezdeni, ami az ő elképzeléseinek megfelel. Nagy valószínűséggel beválik, ha a közfelfogásból indulunk ki, s a partner kezét, karját, haját és arcát simogatjuk először.
Ha sikerül ezzel örömet szereznünk, akkor már úgyszólván bármi következhet, például a hát és a mellek, a derék és a combok simogatása. De mindenekelőtt a testi összebújás, az ölelkezés: először rendszerint még felöltözve, aztán mind kevesebb ruhában. (Egyébként a vetkőztetés átmenetet képez a könnyed és a komolyabb petting között.)
A testfelületek érintkezése simogatás nélkül is érzéki örömet jelenthet, hiszen a bőrérzékelés révén fölfogjuk a másik test melegét, a vér lüktetését és a legapróbb mozdulatokat is. Mindez részben megnyugtatólag hat (emlékeztet csecsemőkorunk anyaölmelegére), részben érzéki, sőt kifejezetten szexuális élvezetet jelent.
Ez utóbbi hatás többféleképpen fokozható: változatos és gyengéd simogatással vagy masszírozással, puszizkodással és csókolózással. Ebben az összefüggésben talán szokatlanul hangzik a masszírozás mint a könnyed petting része. Egyáltalán hogy jön ez ide? Végül is masszírozni inkább fáradt testrészeket szoktak! Vagy nem?
Hát igen, nálunk valóban majdnem kizárólag gyógyászati szakma a masszírozás. Kevesen tudják, hogy a gyógyításon kívül mennyi mindenre fölhasználható (bár egyre többet hallani az akupunktúra mellett az akupresszúráról, ami szintén a masszírozásnak egy változata). Pedig Nyugaton bőséges szakirodalom szól már arról, hogyan lehet a masszírozást a szexuális ráhangolás, az örömszerzés szolgálatába állítani. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy az „érzéki masszázs”-ról szóló könyveket odaát általában egy üveg babaolaj kíséretében adják. Ami főleg a nemi szervek masszírozásánál előnyös – de ez már túlmegy a könnyed petting témakörén.
Általában a fölsorolt ráhangolási módok bármelyike csak akkor sorolható a könnyed petting fogalmába, ha nem a nemi szervekre irányul, vagy nem azok ingerlését kíséri. Mindegyik hatalmas kísérleti terepet jelent, hiszen nem lehet előre tudni, ki hol és hogyan kedveli a simogatást, masszírozást és puszilgatást. A test bármely része sorra kerülhet.
Örömszerzés kézzel – Valójában nem lehet éles határvonalat húzni a petting különböző módjai közé, mert mindegyiknek különböző hatása lehet. Ugyanaz a petting, amelyik az egyik esetben a ráhangolódást szolgálja, máskor, vagy másképp alkalmazva orgazmust válthat ki. A szexuális örömszerzés leghatékonyabb eszköze a kéz! Ennek használata sem mindenkinél jön automatikusan, de lehet ezt is tanulni, fejleszteni. A fokozatosság az első alapelv a szerelmeskedésben. A legtipikusabb hiba még ma is, hogy rögtön a partnerünk nemi szervéhez nyúlunk! Ennek hatása viszont kétséges, és különösen nőknél, ha még nincsenek ráhangolódva a szexre, az ellenállást válthatja ki. A fokozatosságot kétféle értelemben is figyelembe kell venni: egyrészt a fő erogén zónák megközelítésében, másrészt az ingerlés erősségének növelésében. Másik alapelv a folyamatos kommunikáció! Az ingerlés irányításával lehet megtudni, hogy a partnernek hogyan, és hol jó, milyen ritmusban stb. Nem várhatjuk el a párunktól, hogy mindent ki tud találni. A következő alapelv az izgatás változatossága. Ne simogassunk egy testrészt túl sokáig, egyforma mozdulatokkal, változatlan intenzitással! Fontos, hogy minden változtatásnak a partnerhez kell igazodnia! Ha túl sokáig izgatunk egy testrészt változatlanul, monotonná válik, és a másik úgy érezheti, hogy csak rutinból tesszük.
A gyönyört az orális izgatással lehet fokozni – Az oralitás latin szó, és a szájjal kapcsolatos tevékenységeket jelenti. Freud nyomán tudjuk, hogy az ember pszichoszexuális fejlődés első szakaszát az oralitás túlsúlya – például a szopás – jellemzi. A csókolózás hasonlít a szopáshoz, a szájjal “birtokba véltehez”. A száj egyébként is az egyik fő erogén zónánk, szexuális gyönyört, izgalmat kelt. Ez nemcsak csókolózással lehetséges, hanem az ajkakkal, nyelvvel is. Amikor az orális szexről beszélünk, a nemi szerv ingerlésére gondolunk. Aki örömmel, szívesen csinálja, az nemcsak azt élvezi, hogy a partnerének gyönyört okoz, hanem a szája is ingert kap, mintha kóstolgatná, csókolgatná a párját.
Fontos alapelv – ami persze a szeretkezésre is vonatkozik-, hogy semmilyen belső vagy külső kényszer ne befolyásolja az orális szex kapását vagy adását. Bár ez a szexuális forma hozzátartozik a kulturált szeretkezéshez, még vannak, akik “piszkosnak”, undorítónak tartják. Ha valamelyik félnek nem elfogadható, érdemes beszélni róla. Kideríteni az idegenkedés okát.
A hímvessző szájjal ingerlésekor, a szopáskor a nő az ajkaival fogja közre a makkot, nyalogatja. Egy dologra kell ügyelni: harapni nem szabad! A fellációt vulgárisan “leszopásnak, leszopja” hívják. Csak akkor szabad kérni, ha a nő nem undorodik az ondótól.
Nincs viszont jó magyar szó arra a helyzetre, amikor a férfi elégíti ki a nőt, szájjal izgatva a nemi szervét. A szakkifejezés kissé bonyolult: kunnilingváció, eltérően a “franciázástól”, ami azt jelenti, hogy a férfi és a nő egyszerre ingerlik, elégítik ki egymást szájjal, rendszerint “69-es” pózban. Egyes férfiak idegenkednek a női nemi szerv szájjal izgatásától. Nem ismerik a helyes technikát, de a nők is hibásak ebben, amennyiben szégyenlősségből elhallgatják igényeiket, félnek attól, hogy a párjukat visszariasztja a hüvely szaga, stb. Gátlásosságuk miatt nem merik irányítani a férfit, és csak magukban aggodalmaskodnak, ami meg is tudja akadályozni, hogy élvezzék. Egyes férfiakat az tartja vissza, hogy úgy érzik, így “alávetett helyzetbe” kerülnek, kiszolgálják a nőt. A szex bármilyen formája esetén, így ennél is a viszonzás elvárható. A 69 szex, vagy 69 póz amikor a pár kölcsönösen ingerli egymást. Csak olyat kérjünk partnerünktől, amit magunk is megteszünk
A pettinghez szex shopban vásárolható szexuális segédeszköök nagy választéka. Megveheted személyesen tanácsok kiséretében sex üzletben, vagy megrendelheted online sex shop webáruházában. Ha van szexkügyüd, ajánlatos egészen finoman és lassan kezdeni, „semlegesebb” testtájakon, fokozatosan közelítve a főbb erogén zónák környékét, különösen ügyelve a csiklandós helyekre. Ez utóbbiak egyenként eltérő helyeken lehetnek (bár általában a hónaljak és a has környéke csaknem mindig ide tartozik). Legjobb, ha időközönként változtatjuk a simogatást és masszírozást; ezek technikája természetesen fontos. A csókolózás viszont a legismertebb és legnépszerűbb pettingmódszer, amely könnyed pettingként kezdődik, de hamar átvezet a komolyabb pettingbe, hiszen a száj és a nyelv a fő erogén zónák közé tartozik.
Az Intimitás a pettingről nőknek és férfiaknak: 1. Petting jó a közösülés helyett – 2. A könnyed pettinghez a ráhangolódás fontos – 3. A komolyabb petting típusai – 4. Örömszerzés kézzel – 5. Az orál petting gyönyöre – 6. Felláció és kunnilingváció – 7. Petting lehetőségek.

Sexshop vagy szexshop

Ha internetes böngészésed közben szex shopot, vagy szex üzletet keresel, ahol nyitvatartási időben vásárolni lehet, vagy online rendeléses csomagküldéssel vásárolni a webáruházban akkor, kattints ide vagy a képre.

sex_shop_cikk_a_valasztekrol_intim_center

A magyar online helyesírásellenőrző sexshop vagy szexshop esetén nem ad találatot, tehát egyik használat sem helyes. A Google keresések szerint a magyar régióban a szexshop egy kicsit vezet a sexshop előtt, a kék színű a szexshop.

sexshop_vagy_szexshop

Sex shop vagy szex shop esetén már jó helyen keresünk, mert a szex shop kifejezés használata helyes magyarul. Érdekesség, hogy a szex shop kifejezésre, az alábbi helyes találatokat is adja: szex, orális szex, anális szex, munkahelyi szex. A Google szerint a kék színű helyesen használ szex shop alulmarad a helytelenül használt narancs színű sex shoptól.

szex_shop_vagy_sex_shop_helyesen

A szex shop esetén kapcsolódó kifejezésnek adja a következő szavakat: szexshop, szex shop budapest, szex bolt. A sex shop esetén a budapest sex shop, szex shop, diamond sex, diamond sexshop, sexshop, diamond sex shop, sex shop budapest, sex shop online, sex bolt, sex shop körút kifejezések a keresettek. A szexshop szóra a budapest szexshop, diamond szexshop, online szexshop, szexshop szeged, szexshop budapest, győr szexshop, lucifer szexshop kapcsolódó kifejezéseket, a sexshop szóra pedig a sexshop budapest, diamond sexshop, szexshop, sex shop, online sexshop, vibrátor kifejezések kapcsolódnak.
A szexüzlet és szex üzlet esetén a helyes a szex üzlet, az alábbi szinonima kifejezéseket kapjuk rá: szex, munkahelyi szex, anális szex, orális szex, üzlet, az üzlet az üzlet, jó üzlet, szerződéses üzlet, ofotért üzlet, használtruha üzlet, nőiruha üzlet, óra ékszer üzlet, az üzlet megköttetett, spar üzlet, coop üzlet, cipőárusító üzlet, bomba üzlet, bizományi üzlet, használtcikk üzlet, az üzlet pang, az üzlet javul, veszteséges üzlet, remek üzlet, férfidivatáru üzlet, pang az üzlet, rosszul megy az üzlet, kitűnően megy az üzlet, szoros elszámolású üzlet, az üzlet nem hajtott semmi hasznot, tesco üzlet.
Az intim center, vagy intim center név nem szerencsés sem a google sem a szinonima szótár, és a helyesírási szótár szerint.
A cikkben szereplő szavak: anális szex, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,  , , , , , , , , , , , , , , , .